A kibernetika

Mint igen magas bonyolultsági fokú vezérlési rendszer az agy úgy van felépítve, hogy nemcsak információk befogadására, megőrzésére és feldolgozására képes, hanem prognózisokat is készít, cselekvési terveket dolgoz ki, megvalósítja a meghatározott feladatok megoldására irányuló cselekvések aktív vezérlését. A valószínűségi prognosztika és vezérlés képezi a reaktivitás fiziológiájától fogalmilag megkülönböztetett aktivitás-fiziológia alapját.Pszichológiai kutatások feltárták továbbá, hogy a pszichikum fiziológiai alapját az egyén élete során kialakult, a feltételes reflexnél bonyolultabb funkcionális agyi rendszerek alkotják. Ezek a rendszerek feltétlen és feltételes reflexek, továbbá más fiziológiai jelenségek („pályatörés”, „domináns” stb.) egész sorát egyesítik magukban.A pszichikus jelenségek fiziológiai mechanizmusait nem szabad azonosítani és összekeverni a pszichikum tartalmával, amely nem más, mint a valóság szubjektív, eszmei, érzéki és fogalmi képmások formájában történő visszatükrözése. A belső képmás mint „tudás”, ennek tárgya és azok az anyagi agyi folyamatok, amelyek alapján a képmás felépül – mindezek minőségileg különböző jelenségek. Ugyanakkor ez a megkülönböztetés idealista tendenciát szül, amennyiben jogtalanul szembeállítják a szellemit az anyagival és ezen szembeállásukat áthatolhatatlan szakadékká szélesítik.A kibernetikának – tehát annak a tudománynak, amely a nagy bonyolultságú rendszereken belüli vezérlés elveivel foglalkozik – a megjelenésével és fejlődésével új lehetőségek jöttek létre az agy tanulmányozására, titkainak megfejtésére. A központi idegrendszer már az első kibernetikai vizsgálatoknak tárgyát képezte, és a neurofiziológiát lényegében a kibernetika egyik ősének kell tekintenünk. N. Wiener maga utalt arra, milyen fontos szerepet játszottak az általa A. Rosenblueth-tel közösen lefolytatott neurofiziológiai kutatások azoknak a nézeteknek a kialakulásában, amelyek őt hamarosan a kibernetika alapelveinek megfogalmazására vezették.