A nagyhatalmi ellentétek

A XIX. század végén és a XX. század elején továbbra is Anglia a világ bankárja, első számú kereskedője, a legnagyobb tengerentúli gyarmatbirodalommal és ennek védelmezésére a legnagyobb hadiflottával rendelkezett. Az ipari termelésben azonban elveszítette a vezető helyét. Anglia attól tartott, hogy ennek következtében politikai hatalmi szerepe is veszélybe kerülhet, ezért érdekei a kialakult viszonyok, az ún. status quo („sztátusz kvó”) fenntartásához fűződtek.Franciaország nem csupán gazdaságilag maradt Ic a fejlődésben, hanem jelentős demográfiai visszaesés is bekövetkezett az országban: népesség tekintetében a korábbi európai második helyről az ötödikre csúszott vissza.Franciaország legfontosabb külpolitikai célja Elzász-Lotharingia visszaszerzése volt Németországtól.Oroszországban a nagy lélekszámú lakossághoz és az irdatlan területekhez nem járult korszerű gazdasági és politikai rendszer. A meglévő erőforrásokat a cárizmus dinasztikus érdekű hódító tervei szolgálatában kívánta mozgósítani.Az európai kontinensen Németország amerikai tempóban, ha nem is amerikai méretekben fejlődött. Vegyi- és elektromos ipara világelső volt, termelése egészében már közel került az Egyesült Államok mögött még második helyen álló Angliáéhoz. A Német Császárság tengeri hegemóniát akart kivívni. Erre építve pedig a gyarmatok újrafelosztásával német világbirodalom megteremtésére törekedett.A nagyívű hódító tervek Angliával, Elzász-Lotharingia birtoklása pedig Franciaországgal állította szembe Németországot. Legfőbb szövetségesévé az Osztrák-Magyar Monarchia vált, amellyel 1879-ben megkötötte az ún. kettős szövetséget. Erre válaszul 1892-ben létrejött a francia-orosz szövetség. 1904ben teremtették meg az angol-francia „szívélyes megegyezést” (entente cordiale, antant kordiál, innen a későbbi antant megnevezés), 1907-ben Anglia és Oroszország megállapodása zárta le a két szemben álló hatalmi blokk kialakulásának a folyamatát.