A szenzoros feldolgozási zavar felismerése: útmutató szülőknek és gondozóknak

Mi is az a szenzoros feldolgozási zavar?

A szenzoros feldolgozási zavar (angolul Sensory Processing Disorder, SPD) egy neurológiai állapot, amely során az agy nehézségekbe ütközik a hétköznapi érzékszervi információk befogadása, feldolgozása és az azokra adott megfelelő válaszok kialakítása terén. Fontos megérteni, hogy ez nem értelmi fogyatékosság vagy viselkedési probléma, bár a tünetek gyakran viselkedéses kihívásokban nyilvánulnak meg. Az SPD-vel élő gyermekek és felnőttek agya egyszerűen másképp értelmezi a látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás, valamint az egyensúlyérzék (vesztibuláris rendszer) és a testtudat (proprioceptív rendszer) által közvetített ingereket.

A zavar két fő formában jelentkezhet: hiperszenzitivitás (túlérzékenység), amikor a személy túl hevesen reagál az ingerekre, és hiposzenzitivitás (alulérzékenység), amikor éppen ellenkezőleg, kevésbé érzékeli azokat, és emiatt intenzív ingereket keres. Előfordulhat az is, hogy valaki bizonyos területeken túlérzékeny, míg másokon alulérzékeny.

A hiperszenzitivitás (túlérzékenység) jelei

A túlérzékeny gyermekek számára a világ egy kaotikus, ijesztő és fájdalmas hely lehet. Az ártalmatlannak tűnő ingerek is elviselhetetlenül erősek számukra, ami szorongáshoz, dührohamokhoz vagy elkerülő magatartáshoz vezethet.

Vizuális és auditív ingerek

A látással és hallással kapcsolatos túlérzékenység gyakori és könnyen észrevehető. Jellemző jelek:

• Erősen zavarják az éles, villogó fények, a napsütés, vagy akár egy erősebb lámpa fénye is.
• Gyakran befogja a fülét váratlan vagy hangos zajoknál (pl. porszívó, turmixgép, kézszárító, tűzijáték).
• Nehezen tud kiszűrni egy adott hangot zajos környezetben, például egy osztályteremben vagy egy bevásárlóközpontban, ami miatt dekoncentráltnak tűnhet.
• Megriad a háttérzajoktól, amelyeket mások észre sem vesznek.

Tapintás, ízlelés és szaglás

A testi érzékeléssel kapcsolatos érzékenység a mindennapi rutinokat teheti kihívássá, az öltözködéstől az étkezésig.

• Kerüli bizonyos textúrájú ruhákat, zavarja a címke, a varrás vagy a gyapjú érintése.
• Tiltakozik a piszokkal, ragaccsal járó tevékenységek ellen, mint a gyurmázás, festés vagy homokozás.
• Extrém módon válogatós, elutasít bizonyos állagú, hőmérsékletű vagy ízű ételeket. Az étel szaga is kiválthat belőle undort.
• Negatívan reagál a váratlan érintésre, ölelésre, puszira.
• Nem szeret mezítláb járni füvön vagy homokban.

A hiposzenzitivitás (alulérzékenység) és szenzoros keresés jelei

Az alulérzékeny gyermekek idegrendszere „éhezi” az ingereket. Mivel a környezetből érkező jelek nem érik el a szükséges ingerküszöböt, aktívan keresik az extra stimulációt. Gyakran „rosszalkodónak” vagy hiperaktívnak bélyegzik őket, holott csupán a neurológiai szükségleteiket próbálják kielégíteni.

Mozgás és testtudat

Ezek a gyerekek folyamatos mozgásban vannak, és gyakran tűnnek vakmerőnek.

• Állandóan izeg-mozog, fészkelődik, hintázik a széken, ugrál, pörög.
• Szándékosan nekimegy dolgoknak, embereknek, vagy imád birkózni, mert élvezi az erős nyomást.
• Magas a fájdalomküszöbe, nem mindig veszi észre, ha megsérül.
• Gyakran rágja a ruháját, a ceruzáját vagy más nem ehető tárgyakat.
• Szereti a szoros ölelést, a nehéz takarókat, vagy bebújik szűk helyekre.
• Nem érzékeli a személyes teret, túl közel áll másokhoz.

Egyéb érzékszervi területek

Az ingerkeresés más területeken is megnyilvánulhat:

• Imádja a hangos zenét, zajos játékokat, és ő maga is hangoskodik.
• Vonzódik az élénk színekhez, pörgő-forgó tárgyakhoz, fényekhez.
• Mindent megérint és a szájába vesz.
• Előnyben részesíti az extrém ízeket: nagyon fűszeres, savanyú vagy édes ételeket.

A diagnózis felállításának lépései

Ha a fenti jelek alapján felmerül az SPD gyanúja, fontos, hogy ne öndiagnózist állítsunk fel, hanem szakemberhez forduljunk. A folyamat több lépésből áll.

1. lépés: Megfigyelés és dokumentáció

Mielőtt szakemberhez fordulna, kezdjen el egy „szenzoros naplót” vezetni. Jegyezze fel a problémás viselkedéseket a következő szempontok szerint:

• Mi történt? (Pl. dühroham, elvonulás, extrém pörgés)
• Milyen helyzetben? (Pl. bevásárlás közben, öltözködéskor, játszótéren)
• Mi válthatta ki? (Pl. hangos zene, egy bizonyos ruhaanyag, váratlan érintés)
• Hogyan reagált a gyermek? (Pl. sírt, fülét befogta, agresszív lett)

Ez a napló felbecsülhetetlen értékű információt nyújt majd a szakember számára.

2. lépés: Szakember felkeresése

Az első út a gyermekorvoshoz vezessen, hogy kizárjon minden egyéb lehetséges orvosi okot. Ha ez megtörtént, a következő szakemberek segíthetnek:

• Foglalkozásterapeuta (Occupational Therapist, OT): Különösen azok, akik szenzoros integrációs (pl. Ayres) terápiára specializálódtak. Ők a legképzettebbek az SPD diagnosztizálásában és kezelésében.
• Gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus: Szintén rendelkezhetnek releváns ismeretekkel, és segíthetnek a gyermek fejlesztésében.
• Gyermekpszichológus: Segíthet elkülöníteni az SPD-t más pszichológiai vagy viselkedési zavaroktól.

3. lépés: A kivizsgálás folyamata

A diagnosztikus folyamat általában a következő elemekből áll:

• Standardizált tesztek és kérdőívek: Például a Szenzoros Profil kérdőív, amelyet a szülők és a pedagógusok töltenek ki.
• Klinikai megfigyelés: A terapeuta strukturált és szabad játéktevékenységek közben figyeli meg a gyermeket, hogyan reagál különböző szenzoros ingerekre (pl. hintázás, különböző textúrák érintése, egyensúlyozó feladatok).
• Szülői interjú: Részletes beszélgetés a gyermek fejlődéséről, viselkedéséről és a mindennapi nehézségekről.

A vizsgálat célja egy komplex „szenzoros térkép” felállítása a gyermekről, amely pontosan megmutatja, mely területeken van szüksége támogatásra.

Mit tehetünk a diagnózis után?

A diagnózis nem egy bélyeg, hanem egy útmutató. A foglalkozásterapeuta egyénre szabott terápiás tervet, úgynevezett „szenzoros diétát” állít össze. Ez nem étkezési terv, hanem egy napi szintű tevékenységsor, amely segít a gyermek idegrendszerét egyensúlyban tartani. Például egy ingerkereső gyermek számára a diéta tartalmazhat ugrálást trambulinon vagy nehéz tárgyak cipelését („heavy work”), míg egy túlérzékeny gyermeknek szüksége lehet zajszűrő fülhallgatóra vagy egy csendes sarokra, ahová elvonulhat. A terápia célja, hogy a gyermek megtanulja kezelni a szenzoros kihívásokat, és sikeresebben vegyen részt a családi, társasági és iskolai életben.