Brahmanizmus Kr. e. 900 – 400

Brahmanizmus alatt a szó szűkebb értelmében a Kr. e. 900 és 400 közötti indiai vallást értjük. A brahmanista tanok általközvetített gondolat szerint Brahman, a legmagasabb Logosz, hármasság, mert ő a létezés, a tudat és az üdvösség is. Abrahmanizmus szerint „őbelőle keletkezik az élet, a gondolkodási képesség és minden érzékszerv, valamint az éter, a levegő, a tűz, a víz és a föld, amelyek minden dolog alapját alkotják. Brahman a világegyetemen kívül van, és a lélegzete mégis betölti az egész világmindenséget.”Az elképzelés, miszerint az ember a lénye legmélyén egy a világegyetem minden energiájával, minden indiai vallásbanmegtalálható, és ezért teljes mértékben befolyásolja az indiai gondolkodást. Istent a világegyetem megteremtőjének tekintik, akinek a hármassága Siva, Visnu és Brahma alakjában nyilvánul meg.Az isteni hármasságból azonban még sok más isten is megszületik, akik a világegyetem igazgatásáért felelősek. Maga az ember is hármasságot alkot, és a „Mundakupanishad” a fizikai test, a finom anyagi test és a mentális test hármasságaként írja le az emberi Ént. Az újratestesülés tana, a lélek vándorútja az ismételt megszüIrtéseken és halálokon át fontos részét alkotja a brahmanizmusnak, mert az ember csak a megismerések útján érheti el a megszabadulást. Idővel virágzó civilizációvá fejlődik Indiában az indogermán kultúra, és a védikus időszakban kialakult kasztrendszer megszilárdul.Ám idővel befejeződik a Gangesz vidékének a meghódítása, és a béke idején a harcosok jelentősége csökken. Így egyrenagyobbra nő a brahman papok uralma és hatalmi ereje. Két reformmozgalom fordul a papi kaszt egyeduralma ellen: az első reformer Gautama Buddha, a buddhizmus megalapítója, a második pedig Mahavira, a dzsainizmus atyja.

Kapcsolódó fórumok:

• shiva szeme kő