Eltérő korok, eltérő vidékek

A szülök gyerekcikkel kapcsolatos törekvéseit mindig is befolyásolta az őket körülvevő kultúra és korszellem. A múltban szinte kizárólagos volt az a meggyőződés, hogy az emberiség fő feladata a világon – a fennmaradáson kívül – Isten szolgálata: a legfőbb erény az ő céljainak megvalósítása a vallási tanítások alapján. Többnyire Amerikában is ez volt a közfelfogás a gyarmatosítás időszakában. Az akkori szülőktől távol állt az a viszonylag új elképzelés, hogy az élet célja az önmegvalósítás vagy a boldogság- A gyermekeket arra buzdították, hogy győzzék le alantas természetüket, hogy Istennek tetsző felnőtté válhassanak.Vannak országok, mint például Kína vagy Izrael, ahol a haza szolgálatát tekintik a legfontosabbnak. Ennek szellemében a szülők, a vallási vezetők és a tanárok ezekben az országokban általában messzemenően egyetértenek abban, milyen erényeket kell kialakítani a gyermekekben: ilyen a törvénytisztelet, az együttműködési készség, a szorgalom és a nemzeti elvek iránti odaadás. A világ más tájain úgy tartják, hogy a gyerekek a nagy család vagy a klán céljainak a szolgálatára születnek, erre kell nevelni őket, s nekik maguknak is készülniük kell a család számára fontos feladatok ellátására. A gyermekek tisztelettel tartoznak szüleiknek, és mindenben engedelmeskedniük kell nekik. Még az is előfordulhat, hogy szüleik ismeretlen személlyel házasítják össze Őket, ha ez szolgálja a család érdekeit. Mindez bizonyos szempontból egyszerűbbé teszi a gyereknevelést, hiszen a szülők teljesen egyetértenek abban, hogy mi a gyereknevelés lényege. Egészen más a helyzet Amerikában, ahol minden családnak magának kell eldöntenie, hogy mik a saját céljai; elsősorban anyagi vagy spirituális beállítottságú-e, fontos szerepet tulajdonít-e a vallásnak, vagy valamelyik pszichológiai elméletet tekinti vezérelvének.