Féltékenység, bizalmatlanság

A romantikus illúziók közül az egyik legveszélyesebb a féltékenység téves azonosítása a szerelemmel, illetve a szerelem „fokmérőjekénti” értelmezése. Ennek az illúziónak gyakran még elméleti megalapozást is próbálnak biztosítani azzal az érveléssel, hogy a féltékenység állítólag velünk született, ösztönös megnyilvánulás, amely igen sok állatfajnál is megfigyelhető.Eltekintve attól, hogy az ember nem ösztönlény, magatartását nem ösztönök vezérlik, az ilyen érvek épp azt bizonyítják, hogy a féltékenységnek semmi köze a szerelemhez, legalábbis nem szükségszerű tartozéka annak. Hiszen, amikor pl. két kutya marakodik egy csont miatt (vagy akár egy szuka miatt), ez lehet féltékenység, de biztos, hogy nem szerelem …Az „állati példa” egyébként jól rávilágít a féltékenység lényegére is: olyan, agresszióra hajlamosító izgalmi állapot, amelyet egy birtokunkban levő dolog elvesztésétől – vagy a felette gyakorolt hatalom, előjog elvesztésétől – való félelem vált ki.A féltékenység közeli rokona az irigység; csak annyi köztük a különbség, hogy az utóbbi arra irányul, aki rendelkezik valamilyen, számunkra is kívánatos dologgal, amit szeretnénk megszerezni. Jellemzője tehát nem az elvesztéstől való félelem, hanem a megkívánás, a birtokbavétel vágya, amelynek teljesedését egy másik személy akadályozza. Mindkettő negatív indulat, éspedig többféle értelemben. Negatív, amennyiben kellemetlen, kínzó érzés, lelki szenvedés, sőt bizonyos mértéken túl már lelki betegség, amely eltorzítja a személyiséget. Negatív továbbá, mert rombolóan hat az érintettekre és a velük való kapcsolatunkra. Nem csoda, hogy az irigységet és a féltékenységet oly gyakran összekeverik, hiszen mindkettőben a birtoklás, a hatalmi vetélkedés játssza a döntő szerepet.Kétségtelen, hogy az állatvilágban az alapszükségletek (önfenntartás, fajfenntartás) kielégítéséért folytatott hatalmi vetélkedés ösztönös, azaz biológiailag programozott viselkedés, része a létért folytatott küzdelemnek. Az embernél azonban nincs ilyen biológiai programozottság; az ösztönből csak egy bizonytalan irányú késztetés marad, amelynek kibontakozása a körülményektől, a társadalmi hatásoktól függ. Alapszükségleteink kielégítése ma már nem igényel hatalmi vetélkedést, így a féltékenység általában indokolatlanná, értelmetlenné vált. Ha mégis gyakran előfordul, annak nem valamilyen ösztön vagy az „emberi természet” az oka, hanem az említett társadalmi hatások. Jó néhány társadalomban, így a miénkben is hagyományai vannak a féltékenységnek, bizonyos helyzetekben szinte elvárják azt, és sokszor a gyerekeket is akarva-akaratlanul ránevelik.

Kapcsolódó fórumok:

• féltékenység a múltra