Szakítás, de hogyan?

Mindenki átélte már azt, amikor úgy vélte, megtalálta számára a legmegfelelőbb partnert.Úszott a boldogságban, rózsaszínben látta a világot.Aztán, – ahogyan az általában lenni szokott -, egyre több probléma jelent meg, és szépen, lassan kiderült, hogy a korábban tökéletesnek vélt társ egy cseppet sem illik hozzánk.

A veszekedések, a lenéző tekintetek, a megvágó szavak, mind, egytől egyig hozzájárulnak ahhoz, hogy a szakítás a lehető legviharosabb legyen.Senki sem szeret szakítani, vagy épp egyedül maradni, de ugye, a mondás is azt tartja, hogy jobb egy rossz nélkül, mint egy rosszal.Szükséges, hogy felismerjük, szétválni „normálisan” is lehet.Persze, – mint minden egyébhez-, ehhez is két ember szükséges!Ideálisnak mondható, ha le tudunk ülni, és higgadtan, észérvekkel jutunk el arra a megoldásra, hogy szétválunk.

Azzal, ha gyűlölködve, kiabálva, a másikat a sárga földig lealázva lépünk ki a kapcsolatból, saját korábbi érzéseinket, és az együtt eltöltött idő emlékét is meghazudtoljuk!Persze, más a helyzet, ha a másik fél az, aki sárral dobálózva, nagy jelenetet rendezve áll tovább.Amennyiben lehetséges, igyekezzünk ekkor is higgadtan, emberi méltóságunkhoz hűen beszélni vele, hatni rá.Amennyiben többszöri kérésünkre sem kíván változtatni a hozzáállásán, és továbbra is zaklat, ne adj isten fenyeget minket,úgy gondolkodás nélkül a rendőrséghez kell fordulni!Nem egy olyan esetről hallani, ahol az elhagyott, vagy éppen elhagyó fél bűncselekményt követett el, a másik féllel szemben!Természetesen az a jobbik eset, ha csupán „hallunk” ezekről az esetekről, és nem pedig „átéljük” őket!