Virológiai diagnosztikai módszerek

A vírusfertőzések diagnosztizálása ma még bonyolult és költséges feladat, ezért csak kevés laboratórium vállalkozhat rá. Az eljárások többsége több napot, vagy hetet vesz igénybe, így a vizsgálatok eredményei a diagnózis tisztázásában sok esetben csak utólagosan hasznosíthatók. A víruslaboratóriumba beküldött anyagból a vírusok kimutatására, vagy a beküldött vérsavóból a vírusspecifilcus ellenanyagok kimutatására törekszenek.A vírusok kimutatása (izolálása és identifikálása) igen nehéz feladat. A vírusok élettelen táptalajokon nem szaponxlnak, ezért erre a célra fogékony laboratóriumi állatokat, embrionált (keltetett) tojást, illetve fogékony sejt- és szövetkultúrát használnak. Az oltott állat megbetegedésének tünetei, vagy a sejt- és szövettenyészetek morfológiai képe önmagukban is valószínűsíthetik a diagnózist, de az esetek többségében az elváltozások nem specifikusak. Ezért további szerológiai vizsgálatokra is szükség van, melyek lényege az, hogy az ismeretlen vírustörzset ismert specifikus módszerek alkalmazásával határozzák meg.A szérumban keringő vírusellenes antitestek kimutatása szerológiai reakciókkal történik, melyek lényege – eltérően az előzőektől – az, hogy itt a vírustörzs a jól ismert, és a beteg savója tartalmazza az ismeretlen és meghatározandó antitesteket. Az ellenanyagok jelenléte önmagában nem lehet diagnosztikus értékű, mert származhat évekkel korábban lezajlott vírusfertőzéstől is. Ezért a vérvételt 2-3 hét múlva meg kell ismételni. Fertőzés mellett szól, ha a második savóban legalább négyszer magasabb a vírusspecifikus ellenanyag titer, mint az elsőben.