LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Hamar megszokjuk a gyermek saját, egyéni vérmérsékletét. Lehet békés és „könnyű” gyermek, lehet nagyon sírós, akit nehéz megvigasztalni, lehet gyanakvó természet, aki minden újjal szemben bizalmatlan. Ezek a jellegzetességek egyre inkább megszilárdulnak, ahogyan a gyermek nő. De formálja a személyiségét az is, ami történik vele, vagy más emberek- kiváltképpen a szülők-magatartása vele szemben. Ha mindjárt a kezdetektől kimutatjuk, mennyire különleges helyet foglal el a szívünkben, ezzel elősegítjük, hogy nyugodt, magabiztos, a külvilágra nyitott legyen. Ha egyéniségként kezeljük, akinek saját kívánsága és véleménye van, ezzel megalapozzuk az önbizalmát. Tipegős idejében lesznek olyan korszakai, amikor az igyekezete túlnő korlátozott képességein. Ilyenkor minden tapintatunkra szükségünk lesz, ha úgy akarjuk átsegíteni ezen, hogy ne érezze ügyefogyottságát. És ha bele tudjuk képzelni magunkat a helyzetébe, ha észrevesszük kudarcai forrását, akkor az iskoláskor előtti időszak mind a szülő, mind a gyermek életének boldog, felfedezésekben gazdag korszaka lesz.
Szinte biztos, hogy akkor hajlik a leginkább a szavunkra, éppen olyan szeretetteljesek tudunk vele lenni, mint amilyen szilárdak. Nem könnyű mindig eltalálni az egyensúlyt. Legyünk következetesek! Ha bántjuk őt, mert nem fogad szót, vagy csúnyán viselkedik, akkor ő is meg fogja veri a többi gyereket, amikor mérges rájuk. Pozitívabb reagálásra számíthatunk, ha inkább a „mit igen”-t, mint ha a ”mit nem”-et használjuk. Például „akaszd fel a kabátodat, nehogy valaki rálépjen” ellentétben a „ne dobd a kabátodat a földre” mondattal. Fontos, hogy a szülők beszéljék meg, mi az, amit megengednek a gyermeknek, és mi az, amit nem. Utasítások helyett inkább kérjük meg szépen őt, majd köszönjük is meg az együttműködését. Ha igazságtalanok voltunk vele, tudjunk bocsánatot kérni tőle! Éppúgy magyarázzuk meg, hogy miért szabad valamit tennie, mint azt, hogy miért nem szabad.
Amíg a gyerek a két és fél éves kort el nem érte, nem várhatjuk el tőle, hogy megértse a tilalom okát, és azt sem, hogy észben tartsa, mit szabad, és mit nem szabad tennie. Mi vagyunk a felelősek azért, hogy ne sodorja magát kíváncsisága miatt veszélybe. A gyermeknek szüksége van a szeretetünkre és törődésünkre, azzal viszont elronthatjuk, ha túl elnézőek vagyunk a „rosszalkodásaival” szemben, ha engedünk a sírásnak és hisztizésnek. Ha az anya eljár dolgozni, olykor úgy érzi, azzal kell a gyereket „kárpótolnia”, hogy bőkezűen elárasztja játékokkal, meglepetésekkel. A játék nem pótolhatja a szülői szeretetet, viszont rákaphat a gyermek a követelőzésre. Inkább az együtt eltölthető időt kell kihasználni arra, hogy szeretetünket, iránta érzett érzelmeinket éreztessük vele.
