LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Hát igen, az elfogultság szeretteinkkel szemben nagyon klassz dolog. Lehet gyerek, unoka, kutya, macska stb… de büszkék vagyunk rá. Milyen okos, milyen szép, milyen jól nevelt, milyen kedves. Szóval a háztartási szuper kedvenc érdemeivel mi ékeskedhetünk, bármilyen közösségben. Az elfogultság és persze a büszkeséghez hozzáképzelt „dicsőség” gyakran eltorzítja ítélőképességünket. Szóval, ami nekünk tetszik az nem biztos., hogy másnak is. Egy elfogult anyuka boldogan nézi gyermeke fejlődését a buszon, villamoson, de nem otthon : jajj de ügyesen mozog, milyen hangosan és már-már választékosan kommunikál, micsoda értelmes, mindenkit érintő kérdéseket tesz fel ..csak azt felejti el a büszkén körbetekintő szülő, hogy a nézők hallgatók java része kényszer publikum. Tehát nem szereti, ha kisméretű cipőcskékbe bújtatott lábacskák megrugdossák, ha fél kiló túró rudi bevonatot tartalmazó mancsocskák hozzáérnek ruhájához, hogy aztán egész nap emlékezhessen a kis cukira. Persze ha valaki megkéri az anyukát, hogy figyeljen oda szeme fényére, akkor az biztos gyilkos, gyerekgyűlölő.
Ugyanez a helyzet a kutyuli mutyulikat hosszú pórázon, vagy szabadon sétáltató, buszokon ölben cipelő gazdikkal. Úgysem bánt címszóval kedvesen szaglásznak körbe a nyálas szájú pincsikék, szőrözik össze az esetleg kutya-macskaszőrre allergiást, nyálazzák tele a munkába siető ruháját. Persze nem harapja át senkinek a torkát, de attól még lehet zavaró, sőt kellemetlenséget is okozhat. A hosszú pórázban botlott már meg valaki? Vagy inkább kikerülte nagy ívben őket lelépve a járdáról, hogy gazdi + póráz+ kutyuli elférjenek a sétáltatás minden komfortját élvezve?
Csak egy dolgot kellene megtanulni : élni és élni hagyni !!!
