LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Amikor egy házasság válságba kerül, többféle reagálás lehetséges. Vagy nyíltan szembenézünk a problémával és keressük a tényleges megoldást, vagy úgy teszünk, mintha nem is létezne
(tehát „struccpolitikát” folytatunk). Esetleg tudomásul vesszük ugyan a bajokat, de félremagyarázzuk, eltúlozzuk vagy ellenkezőleg: bagatellizáljuk, kényelmes látszatmegoldást keresünk, mellébeszélünk – egyszóval lényegében kitérünk előle. Ahogy mondani szokták: „szőnyeg alá sepregetjük”, ahelyett, hogy eltakarítanánk.
Könnyen belátható, hogy a struccpolitika és a látszatmegoldás előbb-utóbb megbosszulja magát, hisz legjobb esetben is csak elodázza a válságot. Tipikus tévedés, hogy vannak ügyek, amelyeknek jobb a félhomály, vagyis jobb nem beszélni róluk, mert az csak „elmérgesíti a helyzetet”. Szociológiai vizsgálatokból kiderül, hogy különösen a fiatal házasok leggyakoribb reakciója a házassági nehézségekre az elhallgatás, a várakozó magatartás. Vagyis rögtön mintegy védekező tartásba merevednek és figyelik egymást. Ha valamelyikük nyíltan próbál beszélni, a másik ezt gyakran sértésnek érzi és agresszíven válaszol.
Az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy a problémakerülési tendencia nem mindig és nem feltétlenül vezet a házasság felbomlásához. Egyes esetekben még viszonylagos egyensúly és elégedettség is elképzelhető, különösen, ha a kikerülési tendencia összhangban áll az egyéni életstílussal, és a házastársi szerepek mereven elkülönülnek egymástól. Egy azonban bizonyos: az ilyen problémakerülő házasság nem fejlődhet, és nem segítheti elő a házastársak egyéni fejlődését sem.
Ezzel szemben a problémákkal való nyílt szembenézés önmagában is fejlődőképesebbé teszi a házasságot. Nem szükséges megvárni, amíg konfliktusra vagy éppen válságra kerül sor. Elég, ha megérezzük vagy megsejtjük, hogy nincs minden rendben, hogy a házasság kezdi akadályozni önmagunk vagy társunk további fejlődését.
