LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Sokan bizonytalannak érzik a jövőt, a mai napot és a holnapot, nem tudják mi lesz. A válás eleve egy pszichés megterhelés, igénybe veszi az embert testileg-lelkileg-idegileg, minden másképp működik. Időbe telik, míg az ember megtanul újra élni, bízni az emberekben. Talán ez a legnagyobb veszteség, bizalomhiány a másik ember hiányában, nem valószínű, hogy az szenvedi el a dühöt, haragot és elkeseredettséget, aki valójában kiharcolta ezt nálunk, bennünk. A tudatalatti sajnos már csak így működik, valahogy mindig feljön, valamiként mindig az ember eszébe jutnak a fájdalmak és csalódások, azok a keserves hónapok.
Ilyenkor lenne remek dolog, ha nem csak elméletben, de a gyakorlatban is tudnánk alkalmazni Freud szuperego elméletét, nemcsak beszélni kell róla, hanem élni is, megélni. Közben megmaradni szülőnek, hogy a gyermeknek ne fájjon, hogy a másik elment, Ő nem ragaszkodott. A fejlődéspszichológia lélektana is tanítja, hogy a gyermekkor minden szakaszában vannak jellemző személyiségvonások és ezek külső stressz hatására sajnos torzulhatnak. Lényeges, sőt elsődleges feladat, hogy fájdalmunk ne mutassuk a gyermeknek, ne „utáljon” meg minket, sőt még azt a másikat sem.
Isten úgy teremtette az embert, hogy a legszebb és legnehezebb feladat, de semmi sem pótolhatja azt a tudatot, hogy SZÜLŐK vagyunk. Felelősséggel tartozunk érte és saját magunkért is. Fájdalommal és kínlódással jönnek a világra, de küzdeniük és harcolniuk kell, akárcsak nekünk is.
