LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A pszichoanalitika azt vallja, hogy minden erőszak a gyerekkorból származik, a felnőtt folyamatosan elégtételt kér azért az igazságtalanságért vagy szadizmusért, ami gyerekkorában érte, vagy amiről azt véli, hogy érte. Ha egy „rosszul szeretett” betegem a haragjáról beszél, hallom a frusztrált és elnyomott gyermek hangját, aki szeretett volna mindent összetörni, de az tilos volt, és ahelyett, hogy „kibeszélte” volna a haragját, megtanulta „kifejezni” a tehetetlenségét: sírt. Ma is csak sír, még nálam is, nem tudja, miért, de minden szava elakad, és csak azt tudja kifejezni, amit megengedtek neki: a bánatát és a védekezésre való képtelenségét.
Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy az erőszak a csecsemőnél majd a kisgyermeknél testi gesztus, védekezési reflex a Másik ellen. Ez a gesztus gyorsabb mint a szó, és kifejezési eszközzé válhat, ha a szókincs szegényes, a kulturális szint nem kielégítő. Ha a csecsemő képes lenne rá, néha megölné a szülőjét, de túlságosan gyenge hozzá, ezért magában gyűjti a haragját, s legfeljebb annyit ér el, hogy kinevetik…
A társadalom és a család sokat változott ötven év alatt, és mindannyiunk érdeke, hogy megtudjuk, miként kerülhetjük el, hogy gyermekeink olyan dühös, szavak nélküli felnőttekké váljanak, akikből annyit ismerünk. A család számos átalakuláson ment keresztül, de a pszichoanalízis álláspontja nem változott: számára az egyén erőszakos reakciója mindig visszavezethető a gyermekkorban megélt vagy elfojtott erőszakra, és a mai kudarc mindig a régebbihez adódik hozzá.
