A magyar politika fő célja továbbra is a területi revízió megvalósítása volt.
Miután Románia bizonyos területeket (Bukovina, Besszarábia) átadni kényszerült a Szovjetuniónak, a magyar kormány úgy ítélte meg a nemzetközi újabb országhelyzetet, hogy most visszaszerezheti Erdélyt. Mivel azonban Németország számára egyaránt fontos volt a magyar és a román gazdasági-politikai kapcsolatok fenntartása, a területi vitát Hitler német-olasz döntőbíráskodással rendezte. A második bécsi döntésben 1940 augusztus 30-án Magyarországhoz csatolták Észak-Erdélyt a Székelyfölddel, összesen 43 000 km2 területet. Magyarországhoz került 2,5 millió lakos, ebből kb. 1 millió román, míg továbbra is Romániában maradt mintegy 400 000 magyar. A döntés egyik felet sem elégítette ki, és a további területi változások igénye mindkét országot fokozottan Németországhoz láncolta. Magyarország elsőként csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez, a náciknak tetsző belpolitikai intézkedéseket és személycseréket hajtott végre, s az érvényben levő szerződéseknél nagyobb mértékben támogatta Németországot nyersanyagokkal és élelmiszerekkel.
Magyarország részvétele a Balkáni támadásban
1940 őszén a háborúból távol maradni igyekvő Teleki-kormány számára a viszonylag független Jugoszlávia maradt az egyetlen „nyitott ablak”, amelyen keresztül fenntarthatta kapcsolatait a nyugati hatalmakkal, és lazíthatott a németek szorításán. Ezért a Teleki-kormány a kapcsolatok javítására törekedett Jugoszláviával. Így jött létre 1940 decemberében a jugoszlávmagyar örökbarátsági egyezmény. Jugoszlávia tervezett megtámadásában azonban a németek elvárták Magyarország részvételét is. A kormány nehéz helyzetbe került.