LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A Sas-köd megfigyelése új elképzelésekkel gazdagította a csillagok keletkezésére vonatkozó elméleteinket. A Tejútrendszer egyik sűrű spirálkarjában fekvő óriási csillagbölcsőben fiatal csillagok ragyognak, egyúttal a további csillagok keletkezéséhez szükséges anyagon kívül a csillagkeletkezést is kiváltó folyamatok is jelen vannak. Az optikai hullámhosszakon a környezet az M16 fényes, fiatal csillaghalmaz uralja. Ezt a halmazt Philippe Loys de Chéseaux svájci csillagász 1745 körül fedezte fel, a halmazt körülvevő ködöt, amelyből a halmaz létrejött, azonban csaknem 20 évvel később találta meg Charles Messier. Maga a csillaghalmaz mindössze 5 millió éves, átmérője 15 fényév. A Sas-köd sokkal nagyobb, mintegy 70 fényév átmérőjű.
A Hubble-űrtávcső 1995-ben a köd belsejében lefényképezte az azóta a Teremtés oszlopai néven közismert képződményeket. Ezek a híres oszlopok sűrű anyagból álló tornyok, amelyek ellenállnak a helybéli fiatal csillagok sugárzása által okozott eróziónak. A csillagok ibolyántúli sugárzása azonban a fotoevaporációnak nevezett folyamat révén fokozatosan elforralja a tornyok peremét. Minthogy az oszlopok maguk nem egyenletes sűrűségűek, a folyamatos párolgás következtében kisebb csomócskák szakadnak le a fő oszlopokról. Ezeket a sűrűbb gázcsomókat nevezzük párolgó gázglobuláknak (angol nevük rövidítése EGG, ami egyúttal – találóan – tojást is jelent, alakjuk mellett arra is utalva, hogy csillagok születhetnek belőlük) Ettől kezdve ezek a sűrű csillagbölcsők anyagutánpótlása megszűnik, megszabva a bennük lévő csillagembrió maximális tömegét. Feltételezik, hogy a csillagkeletkezésnek ezen módja megakadályozza a tömegbefogási korongok létrejöttét a csillagok körül, márpedig úgy gondoljuk, utóbbiakból jöhetnek létre bolygók. A Teremtés oszlopairól készített részletes felvételek adták az ötletet a csillagkeletkezés ezen új formájának felismeréséhez.
