LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Október végétől kezdve évek óta le szoktam járni csukázni és pontyozni. A ponttyal eddig nem sok szerencsém volt, de néhány felejthetetlen csukázást sikerült megélnem a meleg vizű tavon, feltéve, hogy a megfelelő időben mentem, mikor a kishalak kezdtek már felhúzni a meleg vízre, s a csukák még nem mentek utánuk.
Az idei év azonban több leégést, s összesen egy jó horgásznapot hozott a tavon. Az állás, amelyről horgászni szoktunk, elég messze bent van a tóban, körülötte nyolcvancentis, egyméteres a víz, oldalt és befelé mélyül, kifelé pedig úgy tíz méterrel az állás mögött, a sásnál már csak alig negyven centi volt az őszi alacsony vízállásnál. A sás csak maradéka a hajdani csukarejtő sásrengetegnek, nagyobb részét a víz színéig letarolták az amurok, csak itt-ott áll egy-egy kopaszodó sássziget.
Előző években többnyire a sás közelében fogtuk a csukákat. Néha nagyon jó napokon vagy igen erős szélben beljebb is, a mélyebb nyílt vízen. Idén azonban sem itt, sem ott nem harapott a csuka. Noha volt csuka: a letarolt sásban minduntalan fröcskölt a kishal. A szép, napos, őszi időben ugyanis a kishal éppúgy, mint a ponty, kiváltott a viszonylag szélvédett, nyugodt, nagyon sekély vizű torzsosba, ahol az amur által lerágott sásból csak egy-két centiméter meredt a víz fölé.
a sekély vízben a nagy hurimálás elriasztotta a halakat, s mire a rablás helyére értünk, a csuka már odébb rabolt. Várni sem volt sok értelme, hiszen csak közvetlen a ladik közelébe dobhattunk a lerágott sások dzsungelébe, s a ladik úgy fölébe tornyosodott annak a sekély víznek, mint egy hadihajó. Épeszű csuka a közelébe nem jött volna. Délre megelégeltük, s a csalihalunk nagy része is elfogyott, visszamentünk az állásra. Ott sem jött semmi, négy óra körül volt egy csukakapás, a sástól nem messze. Eluntuk, abbahagytuk!
