„És Isten megteremtette az angyalokat-
Erőt az Erejéből-
Fényt a Fényéből”
(Atlantiszi Teremtés Könyve)
Az angyalok a szellemi lények egy csoportja. Különböző kultúrákban különböző a megjelenési formájuk, és a hierarchiájuk (például a keresztény teológiában az angyaloknak nincs nemük, a zsidó hagyomány viszont hímneműnek tartja őket).
Az angyal szó eredetileg atlantiszi szóösszetétel: Ang: élet, és El: Isten fénye. Szabad fordításban tehát Élő Istenfény, vagy Életet adó isteni fény. A görög angelosz szó jelentése hírnök.
Az angyalok a Bibliában Isten küldöttei, az ő teremtményei, így semmiféle megkülönböztetett tiszteletet nem igényelnek, egyszerűen csak magasabb rendűek az embereknél. Örökké létező, megsemmisíthetetlen természetfeletti lények, akik Istenhez és az emberekhez hasonlóan intelligenciával, érzelmekkel, akarattal, öntudattal, beszédre való készséggel rendelkeznek. Szellemi testük van, ugyanakkor a Földön is képesek testben megjelenni. A Biblia három főangyalt nevez meg: Michael, Gabriel, Lucifer. A Biblia arra is utal, hogy lázadása során Lucifer az angyalok egyharmadát magával rántotta. Az angyalok szolgáló lények, akik Isten akaratát közvetítik, kinyilatkoztatják, végrehajtják, szolgálják ugyanakkor a hívő embereket is, főként a gyerekeket.
Az egyházi hagyomány szerint kilenc angyali rend van, ami három hierarchiába sorolható:
- I. hierarchia: szeráfok, kerubok és trónusok. Ők állnak Istenhez a legközelebb;
- II. hierarchia: uralmak, erősségek és hatalmasságok. Ők közvetítenek az első és harmadik hierarchia között.
- III. hierarchia: fejedelemségek (az uralkodók, törzsek, népek békéjére felügyelnek), arkangyalok (főangyalok), és őrzőangyalok. Az utóbbiak a mindennapi élet során segítik az embereket. Ők állnak legközelebb az emberekhez, és ők közvetítik Isten parancsait.
A spirituális megközelítés szerint Isten első angyala Satanael volt, a nevének jelentése: Isten angyala. Isten felruházta őt a legnagyobb hatalommal, és megjelölte az angyalok feljebbvalójaként, az angyalok hercege volt. Isten megbízta őt, és a többi angyalt, hogy szolgálják az embereket, de Satanael megtagadta az engedelmességet. Fellázadt Ura ellen, mert nem akarta tisztelni a nála alacsonyabb rendű embereket, és felbujtotta a többi angyalt is. Hatalmas háború volt az angyalok között, Michael arkangyal volt, akit Isten megbízott Satanael legyőzésével, és hercegi rangjától való megfosztásával. Az első harcot elvesztette, de a másodikat már megnyerte, mert több erőt kapott Istentől hozzá, és végül Satanaelt száműzték a Földre, és megfosztották nevében az El végződéstől, így lett Sátán.
A legfőbb angyalcsoport a Szerafimok, a szeretet angyalai. Ők állnak legközelebb Istenhez, mert az emberi szeretetnél csak az Isteni szeretet lehet nagyobb.
A Kerubok Isten akaratát közvetítik, ők a Bölcsesség angyalai. Az Elohimok az emberi lelkekről gondoskodnak haláluk után. A Quiddisinek feladata Isten dicsőítése. A Trónok Isten szellemi törvényeit képviselik, az Irinek a Mennyek Őrzői, az Ofanimok hídként szolgálnak az angyalok és az emberek között.
Az őrangyalok különleges helyet foglalnak el az angyalok között. Legfőbb hercegük Szandalfon, a Hatalom angyala. Az őrangyalokat szabályok kötik a velünk való kapcsolatfelvételre: csak elölről, oldalról, vagy felülről közeledhetnek felénk, illetve Isten különleges engedélyével mögöttünk is lehetnek. Nem szabad fejünk tetejére nézniük, mert megzavarhatnák az Isteni energia áramlását.
Az ember az életfeladatának megfelelően kap egy őrangyalt a négy arkangyalosztály egyikéből (Michael az első angyal, Gabriel a második, Rafael a harmadik, Uriel a negyedik). Michaelitát kap, akinek életfeladata a szellemi harc, színe égszínék; gabrielitát, akinek feladata az igehirdetés, fénye aranysárga; rafaelitát, akik gyógyítással foglalkoznak, színe smaragdzöld; és urielitát, akinek spirituális életfeladata van, színe ibolya. Azért színek szerint csoportosítjuk őket, mert mi, emberek az őrangyalokat leginkább fényként láthatjuk. Időnként alakot ölthetnek, a tudatalattinkból halásznak elő képet, hogy tetszésünket elnyerjék. Nemtelenek, nincs fizikai testük.
Tudom, nem lett túl részletes, de nem akartam nagyon hosszúra húzni. Azért, ha valakinek kérdése van, szívesen válaszolok! :)