A csigák a puhatestűek törzsébe tartoznak. Itt külön osztályt alkotnak ahová mint¬egy 35000 fajuk tartozik. A világ minden táján megtalálhatók, szárazföldeken, édesvizekben és tengerekben egyaránt. A gyűrűsférgekével ellentétben a csigák teste szelvényezetlen, széles és lapos lábuk van, fejükön tapogatók és szemek ülnek.
A házas csigákat héj védi, amely rendszerint egy vagy több csavarulattal fölcsavarodott. A meztelen csigáknak nincs házuk, ehelyett igen ragacsos váladék óvja testüket. Némely faj egyedei hátán apró, lencseszerű lemez található, ez jelzi közeli rokonságukat a házas csigákkal. A házas csigák a kalcium-karbonátos kőzeteket kedvelik, ahol meszes házat tudnak készíteni. Ámor-nyiluk, amelyet párzáskor egymásba döfnek, szintén mésztartalmú.
A csigaházak viszonylag kemények, és kövületes formában könnyen fennmaradhatnak. Eredetüket több mint 570 millió évre lehet visszavezetni. A jellegzetesen csavarodott héjú Ammonites-ősmaradványokat rendre megtalálják a kőzetekben.
Sok csigafaj gyakran tetemes károkat tud okozni a kertekben és a földeken. Mozgás közben nagy, lapos talpú lábuk nyálkanyomot hagy hátra. Élelmüket, például a leveleket, a szájukban levő reszelőnyelvvel morzsolják le. Az afrikai óriáscsigát – az ehető csigák egyikét – több trópusi és szubtrópusi vidékre betelepítették, ahol azután a kerti növények hírhedt kártevőjévé vált
Némely madár kedvenc csemegéje a csiga, kezdve a rigóktól, amelyek „üllőiken” törik fel a héjukat, egészen az amerikai csigászó ölyvig, amely kizárólag ezt az állatot fogyasztja, és különleges, horgas csőre úgy alakult, hogy kipiszkálhassa vele a héjakból a finom csigahúst. A csigáknak a madarakon kívül is számos ellenségük van, például a szentjános¬bogár.