Minden embernek megvannak a maga hibái és gyengeségei. Ez alól bizonyára Ön sem kivétel. A kérdés azonban az, hogy mit tesz, ha hibázik? Elítéli magát ezért vagy megbocsátja magának ezeket a hibákat? Bosszankodik a vélt butaságán és elkövetett hibáin, ami által lehangolttá válik, vagy megengedi magának olykor, hogy hibázzon?
Tegyük fel, négy hete dolgozik új munkahelyén. A munka érdekli Önt, és jól kijön kollégáival. Mivel a tevékenység eltér az eddig végzett munkáitól, először meg kell tanulnia. Időnként rászorul kollégái segítségére.
Egy nap hibát vét, és főnöke elmarasztalja. Először csak mérgelődik önmagán, később azonban depressziós lesz.
Azt gondolja: „A többiek mindent jobban tudnak nálam. Annyira butának tűnök. A többiek biztos azt gondolják, hogy túl hülye vagyok ehhez a munkához. Biztos az idegeikre megyek az állandó kérdezősködésemmel. Engem semmire nem lehet használni.”
Elítéli tehát magát egy hibáért és leértékeli önmagát. Miért? Nincs joga hibázni? Vizsgáljuk meg kicsit közelebbről a gondolatait.
„A többiek mindent jobban tudnak nálam.”
Mit gondol, megfelel ez a gondolat a valóságnak? Erősen kétlem. Lehet, hogy a kollégái több tapasztalattal rendelkeznek, és az is lehet, hogy egy-két dologgal kapcsolatban több ismeretük van. Ez azonban azt jelentené, hogy mindent jobban tudnak Önnél? Valóban nincs semmi, amiben Ön lenne „jobb” a többieknél?
És még ha igaz is lenne, hogy a többiek mindent jobban tudnak, az sem lenne ok arra, hogy elítélje önmagát. Vagy netán azt várja, hogy a négy hét gyakorlatával ugyanannyit tudjon, mint azok, akik már évek vagy évtizedek óta dolgoznak a cégnél? Mert akkor valami lehetetlent kíván.