LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Úgy tudni, hogy a macskák nem a gazdájukhoz, hanem a házhoz ragaszkodnak, ahhoz hűségesek.
Ursula (kis fehér cica, fején szürke folttal), hogy valami „jószívű” lélek bedobta a kertünkbe. Pár hetes lehetett, szőrébe egérfogó ragacs, az állától a füléig. Megsajnáltam, megfürdettem és egy un. kis műhelyben résnyire kitámasztva az ajtót készítettem neki lakosztályt. Egy gyümölcsös ládát béleltem ki, két kiszuperált edényt helyeztem el enni és inni valónak.
Lassan levedlette ragacsos bundáját, megtanult játszani. Később már a két kutyánk közelébe merészkedett. Hihetetlennek tűnt, de mind az anya és mind a kölyök kutya megszerette. Egyik alkalommal a kutya ólban találtam rá, a kölyök kutyával összeborulva aludtak. Télen természetesen a lakásban, a kazánházba helyeztem el a vackát.
Másik településre költöztünk. Természetesen vittük magunkkal Ursulát és az akkor már kamasz két fiú kölykét is. Pár napig velünk maradt, aztán eltűnt. Megsirattuk. DE egyszer csak megjelent, terhesen. Hazajött szülni. Elkészítettem a fészkét és segítettem neki. Ami megint csoda, mert hogy a macska nem tűri ha a közelében bárki van amikor fial.
Aztán újabb esemény következett az életünkben, másik utcába, másik lakásba költöztünk. Ursulát is hoztuk magunkkal, meg a két fiát is.
A két kismacska visszaszökött az előző házhoz. Ursula velünk maradt. Azóta is velünk él. És milyen érdekes! Ha csak a kapuig megyek Ursula még oda is követ. A szomszéd nénivel álltam meg beszélgetni, hozzánk csatlakozott még egy ismerős. Beszélgetés közben szóltak, hogy a macskám a piros nyakörvével a sarkamban van. Az utcánk sarkán van egy kis vegyesbolt, ha oda indulok – gyalogosan – a cicám jön utánam, megül a járda közepén és megvár.
