LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Farkatlan kétéltűek vagy békák
A békákat felölelő rend latin neve is farkatlanokat jelent, amelyhez hasonlóan találó a másik, szintén gyakran használt név, Salientia, azaz „ugrálók”. Míg a farkos kétéltűek lábai gyengén fejlettek, csak egyszerű mászásra alkalmasak, a békák végtagjai igazán erőteljesek. Különösen a hátsó láb fejlett, gyakran a törzs hosszát is eléri, erős izomzata nagy ugrásokat és szökdécselő haladást tesz lehetővé. A nagyobb békák akár métereseket is ugorhatnak. A mellső láb gyengébb, a Rana nembe tartozó valódi békáknál a hátsó láb hosszának csak a felét teszi ki, üléskor szolgál támaszul, és többé-kevésbé egyenes testtartást biztosít. A hátsó láb ujjai között sokszor úszóhártya feszül. A levelibékák egyébként rendkívül fajgazdag családjának (Hylidae) mindkét európai képviselőjén az ujjak hegyén tapadókorongok láthatók. E fajok ki-tűnően másznak, akár függőleges falon is felkapaszkodnak. Sok fajnál külső vagy belső, a szájszegletben vagy a toroktájékon lévő hanghólyag található, amelynek segítségével az általában tüdővel ellátott békák harsány hangadásra képesek, és sokszor kórusban koncerteznek. E hangképzésnek megfelelően a hangérzékelést szolgáló dobhártyájuk is van (többnyire jól láthatóan, a fejoldalon). A varangyoknál efölött ferdén helyezkednek el a fültőmirigyek (glandula parotis). A valódi békáknál a háton többé-kevésbé kiugró mirigypárkányok húzódnak. Sok faj bőre állandóan nedves. A békák párzási ceremóniája egyszerűbb a farkos kétéltűekénél. A nőstények évente általában egyszer, kocsonyás csomóban, zsinórban vagy egyesével rakják le nagyszámú petéjüket, amelyeket a hímek külsőleg, a vízben termékenyítenek meg (kivétel a dajkabékák).
Az ezekből kifejlődő ebihalaknak eleinte külső, később belső kopoltyúik vannak. Mindent együttvéve, a lárvák sokkal kevésbé hasonlítanak szüleikre, mint a farkos kétéltűeknél. Az ebihalak kizárólag vagy túlnyomórészt moszatokkal és apró állatokkal táplálkoznak, amelyeket szarus reszelőnyelvükkel kaparnak fel az aljzatról. Egyéb, nagyobb állatoknak legfeljebb az ürülékét fogyasztják. Az átalakulás (metamorfózis) során farkuk összezsugorodik, majd visszafejlődik.
A rend Európában is élő családjai az ősi korongnyelvű békafélék (Discoglossidae), ide tartoznak az unkák és a dajkabékák is, a varangyfélék (Bufonidae), amelyeknek szemölcsös bőre, nagy fültőmirigyei és vízszintes pupillái vannak, a levelibékafélék (Hylidae) és a valódi békafélék (Ranidae). Az ugrás képességét ez utóbbiak fejlesztették leginkább tökélyre. Bőrük meglehetősen sima, hátukon két mirigypárkány húzódik (az Európába betelepített ökörbéka kivételével), pupillájuk vízszintes. Egyetlen nőstény egy petézés során 10 000 petét is lerakhat. Szaporodásuk ugyan primitív, de testfelépítésük igen fejlett. A levelibékákkal együtt ők számítanak a legfejlettebb békáknak.
