LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Jegyei: nagyra növő, erőteljes alkatú gyík, feje nyújtott, lapos, és farka is hosszú, elvékonyodó. A hát szürke, halványbarnás, olaj- vagy fényes zöld színű. Sok példány hátának közepén a tarkótól induló és a farok tövéig érő vékony, barna, feketén pettyes csík fut végig. Ezt oldalról világos és sötét foltok foghatják keretbe, míg az állat szürke vagy barnás oldalát szabálytalan vagy rácsos mintába rendezett fehéres, sárgás vagy zöld foltok díszítik. A zöld szín a test hátsó fertálya felé gyakran elhalványul vagy barnásba megy át. Gyakoriak az élénk fekete rácsmintás példányok, alkalmanként pedig csaknem mintázatlan, fakó olajbarna egyedek is előfordulnak. A nőstények inkább barnás vagy olajzöld színeit csak matt foltok tarkítják, hosszanti csíkjaik viszont feltűnőbbek. A has fehéres, sárgás, zöldes vagy vörhenyes, sőt a P. s. klemmeri alfajnál kék. A teljes hossz 250 mm. Elterjedése: Korzika, Szardínia, Elba, a tirrén-tengeri szigetek, Olaszország, Szicília, a dalmát part Isztriától Dubrovnikig (és a part menti szigetvilág), valamint Törökország európai része: betelepítették Menorcára, Dél-Spanyolországba, sőt az USA-ba (Philadelphia mellé) is. Élőhelye: meglepően igénytelen, megél a síkságon. dombvidéken, de még a hegyekben is 1800 m-ig. A dúsan benőtt kőgörgetegeket és a füves, cserjékkel borított síkokat egyaránt meghódította. Különösen nagy számban fordul elő az emberi települések közelében, az utak mentén, a megművelt földek között, az épületmaradványokon (másik neve: „romi gyík”), de még a községeken belüli zöldfelületeken is lehet találkozni vele.
