Kréta, a multikulturális sziget

Aki Krétára látogat, fehérre meszelt házakra, szikrázó napfényben fürdő tengerpartra vagy taverna teraszán ücsörgő vendégre számít. Az idelátogató turistákat elbűvölheti a krétai fény, a változatos táj, a természet erőivel szembeszálló őslakosok szívélyessége és – nem utolsó sorban – az a tudat, hogy ennek a földnek a történelme ötezer évre nyúlik vissza.Aki Krétát megszereti, ez alól a varázs alól többé nem tud szabadulni. Pedig Kréta nem adja meg magát olyan könnyen, nem tárja fel minden szépségét egyszerre, minden pillanatban más arcát mutatja – ez a sziget varázsa. Ez a táj sokféleségével és ellentmondásaival ragadja meg az ideutazót. „Kréta valójában önálló földrész, és legyen is az a turisták számára” – írja Johannes Gaitinidész, „A görög szigetvilág” című könyvében.Európa bölcsőjében, Zeusz szülőföldjén, az egymást követő hódítások következtében, számos nép kultúrája hagyott itt nyomot. Négyezer évvel ezelőtt a minósziak pompás falfestményekkel díszített palotákat építettek, amelyekről a régészeti ásatások eredményeiből szerezhetett tudomást a világ. Ezt a békés időszakot véres korszakok követték. Elsőként a harcias dórok szállták meg Krétát, akik hatalmas méretű védvárakat építettek. Őket a rómaiak követték, akik templomokat, csodálatos fürdőket és színházakat hagytak emlékül a szigeten. A bizánciak idején gyökeret ereszthetett a kereszténység, bár ezt egy szaracén-mohamedán közjáték – ha rövid időre is -, de megszakította. A görögkeleti vallás és a nagy egyházi befolyás máig része a krétai mindennapoknak.Amikor a keresztes lovagok 1204-ben bevették Konstantinápolyt, Kréta is velencei uralom alá került. A legnagyobb városok még ma is e kultúra jegyeit hordozzák magukon. A művészet is felvirágzott ebben az időben, de a krétaiak továbbra is leigázóikat látták a hódítóikban. Sorsuk a XVIII. sz.-ban rosszabbra fordult, amikor az ottománok elűzték a velenceieket. A hódítók rá akarták kényszeríteni a vallásukat a szigetlakókra, ami ellen ők megszállottan küzdöttek. A XIX. század végéig egymást érték a felkelések, amelyek az Arkadi-kolostor környékén történt tragikus eseményekbe torkollottak. Ezek a kétségbeesett küzdelmek ráirányították a nemzetközi figyelmet az idegen elnyomásban élő bennszülött görög lakosságra.A krétaiak szabadságszeretete a XX. századon is végighúzódott. Súlyos veszteségeket szenvedtek a II. világháborúban is, a hitlerista megszállókkal vívott harcokban.„Sok öröm jutott nekem az életben, nem panaszkodhatom, de az, hogy láthattam Krétát a habok között, a legnagyobbak közé tartozik.” – Nikosz Kazantzakisz, Zorbász, a görög c. regényéből.