A vízisikló meleg nyári estéken naplementéig kinn vadászhat. Nemcsak a szárazon olyan mozgékony és fürge, kitűnően és szívesen úszik, akár a víz alatt is. Szeptember végén, október elején föld alatti járatokba, természetes üregekbe, fatuskók alá vagy sziklahasadékokba kúszik téli álmot aludni. Az igazán megfelelő helyeken több, sőt gyakran igen sok vízisikló együtt telel. Téli szállásukat rendszerint március végén hagyják el, és május elején párosodnak. Általában több hím gyűlik össze egyetlen nőstényhez. Az olyan élőhelyeken, ahol a faj gyakorinak számít, akár 20 párosodni kész hímet is lehet számlálni. A nagy tülekedés közben a riválisok annyira zavarhatják egymást, hogy végül is egyik sem ér célba. Előfordul, hogy a nőstény egyszerűen megszökik az izgatottan tolongó hímek elől. Amint azok észreveszik, hogy „szívük hölgye” már nincs jelen, a keresésére indulnak. Amikor újra felfedezik, ismét udvarolni kezdenek. A hímek azon iparkodnak, hogy a nőstény hátára vagy oldalára kerüljenek. Ha végre egyiküknek sikerül a hőn áhított helyzetbe jutni és megkezdeni az egyesülést, a nagyobb termetű nőstény megpróbál kiválni a csapatból, és a hímet is magával cipeli. A pár rendszerint huzamosabb ideig marad összefonódva. Hirtelen veszély közeledtére sem képesek azonnal szétválni, így menekülésre alig képesek. Ketten kétfelé siklanának, végül aztán a rendszerint termetesebb nőstény rángatja arrébb a hímet. A tojásrakás júliusra vagy augusztusra esik. „Fészekként” az anyasikló szívesen választ korhadó avar-, nád vagy fűrészporkupacot. A legmegfelelőbb helyeken több, néha nagyszámú állat is megjelenik tojást rakni. Ismeretesek olyan „költőhelyek”, ahol kis területen hihetetlen mennyiségű tojást találtak. A Mecklenburgi-síkságon 1965-66-ban egyaránt 3500-4000 tojásra leltek egy fűrészmalom forgácsos pincéjében.