LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A tőgygyulladásokat a faktor- vagy indexbetegség kategóriájába soroljuk, amit az állat és a környezet kölcsönhatása jellemez. A szervezet próbál ellenállni a patogén kórokozók támadásának, valamint a nem megfelelő takarmányozás és állattartás következményeit igyekszik ellensúlyozni a védekező erők mozgósításával. Ha ez eredménytelen, akkor kialakul a tőgygyulladás. Mindezek mellett fontos hangsúlyozni az állat bizonyos sajátosságait, mint pl. a masztitiszrezisztencia egyes tehéncsaládokban, ami hosszú tenyésztési munka eredménye lehet. Ide sorolható még az esetleg megszerzett immunitás, ami nem mindig azonos mértékben kifejezett; fokozatos, egyedi és időbeli ingadozásokat mutat.
A fertőzés kockázatát illetően elsősorban a fertőzött tőgyből kendők, eszközök, a kéz által galaktogén úton terjesztett betegséget említjük meg, de szólni kell az alomból sérüléseken át vagy rovarok közvetítésével bekövetkező fertőzési lehetőségről is. A masztitisszel való fertőződéskor a szervezet védekezőreakcióval válaszol, ekkor nő a tejben a fehérvérsejtek és a limfociták száma. E sejtalakok mellett a tejmirigy szöveti állományában zajló regeneráció következtében mirigysejtek és hámsejtek is kiválasztódnak a tejjel. A védekező és szöveti eredetű sejteket összességükben szomatikus sejteknek nevezzük. A tejben a növekvő sejtszám önmagában még nem diagnosztikus értékű, egyes rizikófaktorok befolyást gyakorolhatnak a tej sejtszámára:
szárazra állítás előtt nő a sejtszám (kisebb térfogatra változatlan sejtszám jut, ez az ún. negatív hígulási effektus),
a fajták közötti különbség (a feketetarka tehén tejének magasabb a sejttartalma, mint a vöröstarkáé),
– az évszakok változása (a nyári hónapokban magasabb a tej sejttartalma),
– a takarmányozási hibák okozta ellenállóképesség-csökkenés miatt kialakuló tőgygyulladásban nő a tej sejtszáma,
– az állománynagyság szerepe: 1-15 állat esetén kisebb a tej sejtszáma, mint 50 tehénnél többet tartó üzemekben,
– a fejési technika eltérése: a sajtáros módszer esetén magasabb a sejttartalom, mint a vezetékes fejés esetén stb.
A tőgygyulladások kóroktanában számos, mintegy 200 baktériumfaj, vírusok, gombák és algák (Prototheca zopfü) is szerepelnek, a patogenitás és a virulencia széles határok között mozog. A leggyakrabban előforduló, Gram-pozitív kórokozók: Streptococcus agalactiae, Streptococcus dysgalactiae, Streptococcus uberis, Staphylococcus aureus, Actinomyces pyogenes. A Gram-negatív kórokozók közül jelentős az Escherichia coli, a Klebsiella pneumoniae és az esetenként istállójárványt okozó Pseudomonas aeruginosa.
A tőgygyulladások csoportosítására alkalmas lehet a mikrobiológiai szempontok érvényesítése: S. aureus, egyéb sztafilokokkuszok, sztreptokokkuszok, egyéb Gram-pozitív baktériumok, fontosabb Gram-negatív baktériumok, mikoplazmák, gombák, algák okozta kórformák megjelölése.
E fejezetben az osztályozás alapját a kórfolyamatok jellemző helyének megjelölése képezi, így három fő csoportot különböztettünk meg: hurutos, parenchimás és intersticiális tőgygyulladást, függetlenül attól, hogy milyen kórokozó áll a betegség hátterében.
