A kőkorszakban a törzsek közti csatározás csupán rituális jellegű konfliktusrendezés volt. Az ókori letelepedett életforma azonban magával hozta a gazdaságilag értékes területekért való küzdelmet és más államok javainak elbirtoklását.
A városias életforma kialakulásával szükség volt hadseregre, mely úgy tudta minél hatékonyabban ellátni feladatát, ha megfelelően felszerelt volt. A Kr. e. 3. évezredben a fém szerszámok megjelenésével jelentek meg az első fémből készült harci eszközök is.
Az első hadseregek harctéri viselkedését az jellemezte, hogy egyesített testi erejüket használták a harcosok, a katonák sűrű sorokban vívtak közelharcot. Egyen sisakot és pajzsot viseltek, fegyverzetük nyilakból és lándzsákból állt.
Kezdetben felszereltségük és megjelenésük megmutatta seregbeli státuszukat is. A tisztek bronz mellvértet vagy vas páncélinget viseltek, a gyalogosoknak csak bőr mellvért járt és jobb esetben sisak.
A Kr. e. 9. században az asszír hadsereghez már lovasság is tartozott. Az arabok teveháton harcoltak, míg Indiában, Kínában és Délkelet-Ázsiában elefántokat használtak erre a célra.
Több közép- , és dél-amerikai kultúrában a harcok célja az volt, hogy foglyokat szerezzenek vallási szertartásaik, áldozati rítusaik lebonyolításához. A foglyokat megkínozták és feláldozták istenségeiknek.
Az első igazi városokat már fallal vették körül, ezek bevétele jóval nehezebb feladatot jelentett. Ám az emberi leleményesség ezt is megoldotta. Elsőként az asszírok építettek ostromgépeket, melyekkel meggyengítették a falakat, és létrákon másztak fel azokra, vagy aknákat ástak alájuk.
Kr. e. a 3. évszázadban a görögök hatékony katapultokat építettek, melyekkel már 700 méteres távolságból is célba találtak.
Hadiflották építésében is jeleskedtek a görögök, a három evezősoros hadihajójuk jelentős előrelépést jelentett a tengeri küzdelmek területén.
Címkékáldozat csata elefánt hadifogoly hadsereg mellvért ókor
Ezt mindenképpen olvasd el!
A Munkásság
A városi proletáriátus a háború előtt a lakosság 17%-át, 1930-ban pedig már 29%-át tette ki. …