LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az erszényes farkas vagy más néven tasmán tigris kipusztulásában közre játszott az a feltételezés, hogy a juhnyájakat tizedelte.
Az faj utolsó évtizedeiben néhány csoport küzdelmet kezdett vívni a kihalásra ítélt faj megmentéséért, de a kormány nem tett semmit 1936 júliusáig. Két hónappal később a legutolsó példány egy tasmániai állatkertben pusztult el, valószínűleg elégtelen bánásmód következtében.
Kihalásuk óta több erszényes farkast is látni véltek Ausztráliában és Tasmániában, de ezek a jelentések nem bizonyíthatóak.
A University of New South Wales kutatócsoportja a közelmúltban tette közzé vizsgálataik eredményét. Megkérdőjelezik azt az elterjedt nézetet, hogy az erszényes farkas hozzá hasonló méretű emlősöket volt képes elejteni. Miután összehasonlították a két legnagyobb fennmaradt ausztrál-ázsiai ragadozó, a tasmán ördög és az óriás erszényes nyest koponyáját, és arra a következtetésre jutottak, hogy egy méretesebb zsákmány túl nagy falat lett volna a feltételezett juhvadász számára. Úgy találták, hogy az állat állkapcsa viszonylag gyenge volt, és csak kisebb prédát tudott elejteni, ami egyébként szokatlan egy harminc kilogrammos ragadozótól. Ettől függetlenül minden valószínűség szerint falatnyi emlősöket tudott csak elejteni – erszényes peléket, vallabikat, bandikutokat. Az erszényes farkast veszélyesnek kikiáltani tehát úgy tűnik, felesleges volt.
Az említett kutatás szerint azonban nem csak a vadászatára való ösztönzés volt az egyedüli oka a faj kihalásának. Mivel nem tudtak méretükhöz illő prédát elejteni, konkurenciát jelentettek számára azok a kisebb ragadozók, akik ugyanarra vadásztak. Stephen Wroe szerint különösen a nagyobb ragadozók esetében a legjobban specalizálódott fajok válnak a leginkább sebezhetővé.
