Kezdőlap / Társadalom / Vallás / A Szent Szellemmel való betöltekezés feltételei, módja és eredményei

A Szent Szellemmel való betöltekezés feltételei, módja és eredményei

A Szent Szellem Isten harmadik személye, aki pünkösdkor érkezett meg a Földre a tanítványokhoz. Jézus megparancsolta a tanítványoknak, hogy “Vegyetek Szent Szellemet” (János evangéliuma 20. rész). A Szent Szellem vételének, vagy más kifejezéssel élve: betöltekezésnek; vannak feltételei. Ezek most pár szóval kifejtve, bemutatásra kerülnek. Tehát 1. Megtérés: elfordulás a régi cselekedetekből, Istennek nem tetsző dolgoktól. Ennek megtétele egy imában rendezhető Isten felé. 2. Szomjúság: az embernek szomjasnak kell lennie a Szent Szellemre. Isten nyilvánvalóan senkire sem fogja magát ráerőszakolni, ezért szükséges hogy az ember kifejezze szomjúságát Isten felé. 3. Kérni kell: Jézus a földi szolgálata alatt számtalanszor megerősített hogy aki kér, az mind kap. Különösen igaz ez a szent Szellemre és az Ő ajándékaira is. 4. Ivás: Miután az ember kéri, hogy Jézus merítse Őt alá Szent Szellembe, Ő azonnal kész rátenni a kezét a hívőre, és a Szent Szellemmel körülvenni Őt. Nyilvánvalóan ezek láthatatlanul, szellemi módon működnek, és megértésük hit által lehetséges. Tehát inni kell: ugyanúgy ahogy az ember a természetes folyadékot magához veszi, úgy kell a Szent Szellem kenetével is teleinni magát az embernek. “Kinyitod a szádat, és betölti azt az Úr erővel” – mondja a Zsoltárok könyvében. Tehát miután az ember teleitta magát a Szellem kenetével (a kenet egyébiránt bibliai fogalom, jelentése: a Szent Szellem jelenléte, maga a Szent Szellem), a következő lépés az 5. önátadás. Erre azért van szükség, hogy magán az élményen túl, a Szellem többi áldásában is részesülni tudjon a hívő ember. Ezek az áldások a Szellem gyümölcsei, a Galata 5, 22-ben vannak felsorolva. Elsőként azonban az ember a nyelveken szólás ajándékából részesedik az ember. A nyelveken szólás jel és ajándék is egyben. A kívülállók számára jel, a betöltekező személynek magának pedig ajándék. Biztos jele annak, hogy az ember betöltekezett Szent Szellemmel.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A kereszténység hat alaptanítása

A kereszténység hat alaptanítása felsorolásszerűen, de a téma kibontása nélkül található meg a Bibliában. a …

Hozzászólás