Kezdőlap / Tag Archives: mama (page 4)

Tag Archives: mama

A szülő, mint tanító

Elképzelni sem lehet tanulékonyabb, fogékonyabb tanítványt a kisgyereknél. Több dolgot akar csinálni. több területet felfedezni, többet akar tudni, mint bárki más; minden vágya, hogy elnyerje a szülő tetszését. Tudásvágyának kielégítése a legizgalmasabb feladat a szülőszámára. Sose gondoljuk, hogy a gyerek kicsi még a tanuláshoz; csak a korához kell igazítani minden …

Érdekel a cikk folytatása? »

Mikor kezd el járni a baba?

Nem lehet pontosan meghatározni, melyik az a kor, amikor a kisgyereknek már tudnia kell járni. Kilenc- és tizenöt hónapos kora között teszi meg az első lépéseket segítség nélkül és egyénenként változó, hogy ezen belül mikorra esik a „nagy esemény”. A kor tekintetében mutatkozó nagy eltérések mellett hasonlóságot is megfigyelhetünk, ugyanis …

Érdekel a cikk folytatása? »

A babák mozgáskoordinációja

Az első hathétben a kisbaba ökölbe szorítva tartja a kezét, sírás közben nyitja csak ki időnként és zárja össze újból az ujjait. Nyolchetes korában már gyakrabban tartja nyitva a kezeit. Némelyik szülő megijed amiatt, hogy a baba nem fogja olyan erősen a tárgyakat, mint annak előtte. Pedig ez nem baj, …

Érdekel a cikk folytatása? »

Mire ügyeljünk a baba látásával kapcsolatban?

A baba életének első hónapjaiban az anya a legalkalmasabb arra, hogy figyelje a látását, de ne vigyük túlzásba ezt. Négy hónapos korára még a nem túlságosan érdeklődő, lusta kisbaba is irányítja tekintetét az arcától 20-25 centiméter távolságra tartott, élénk színű tárgyra, különösen, ha az hangot is ad (például egy csörgő) …

Érdekel a cikk folytatása? »

A kisbaba látása

Valaha azt hitték, hogy az újszülött nem lát. Mivel ilyenkor még nem tudja a szemét jól irányítani, úgy vélték, hogy vizuálisan nem szorul ösztönzésre, látásával nem is kell foglalkozni. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van. Az újszülött és a már fejlettebb látású csecsemő között az a különbség, hogy …

Érdekel a cikk folytatása? »

Jobb-vagy balkezesség

Ha az anya és az apa is balkezes, három gyerek közül statisztikailag egy balkezes lesz; ha mindkét szülő jobbkezes, ennek esélye egy a tízhez. Nincs a természetnek olyan törvénye, amely szerint bármelyik kéz különb, magasabb rendű, mint a másik. Egy csöppet sem kell tehát búsulnunk amiatt, ha gyermekünk balkezes. A …

Érdekel a cikk folytatása? »

A tejfogak

Sokáig azt hitték, hogy a tejfogaknak nincs különösebb jelentőségük; ma már tudjuk, hogy gondozásuk nagyon fontos. A tejfogak „vezetik be” a maradandó fogakat, biztosítják, azok jó elhelyezkedését. Ha a tejfogat ki kell húzni, mert lyukas, lehetséges, hogy a fog mögötti csontrész is károsodott és nem ad kellőtartást a maradandó fognak. …

Érdekel a cikk folytatása? »

Kúszás, mászás

Mielőtt a kisbaba meg tanul mászni, előbb meg kell tanulnia felvenni a megfelelő testhelyzetet. Törzsét megfeszítve, lábait kinyújtva kell tartania; már eléggé ura kell, hogy legyen a fejének és a nyakának; izmainak annyira erősnek kell lenniük, hogy karjával magasra fel tudja nyomni a mellét és a fejét. Nehéz pontosan megmondani, …

Érdekel a cikk folytatása? »

A kisbaba felállása

A baba a térde, alsó lábszára és lábfeje izmait csak tíz, tizenegy hónapos korában tudja tudatosan szabályozni, ekkor lesz elég erős ahhoz, ekkor lesz megfelelő az egyensúlyérzéke, hogy testének egész súlyát a lábfejére helyezze és felálljon. Három hónapos korban, amikor a baba már tartani tudja a fejét, egyik kedves játéka …

Érdekel a cikk folytatása? »

A kisbaba etetése

A kisbaba 6 hónapos kora után, hamarosan már kívánni fogja a szilárd ételeket, nemcsak az evés kedvéért, hanem azért is, hogy játsszon vele. Az etetés óhatatlanul sok maszattal jár. Az ételből sok kifolyik, lecsorog, ezért tegyünk az etetőszék vagy az asztal alá újságpapírt, műanyag abroszt vagy PVC lapot. A kisgyereket …

Érdekel a cikk folytatása? »