Kezdőlap / Tag Archives: tanulás (page 2)

Tag Archives: tanulás

A beszéd fejlődése csecsemőkorban

Kísérletek során kimutatták, hogy a néhány napos baba az emberi beszédre fogékonyabb, mint bármely más hangra. Bebizonyították, hogy már egészen pici korban különbséget tud tenni beszédhangok között, ami a beszédtanulás folyamatának lényeges része. Az egyik kísérletnél egy hónapos babákat figyeltek és azt tapasztalták, hogy gyorsabban isszák a tejet az üvegből, …

Érdekel a cikk folytatása? »

A kisbaba és a beszéd

Kevés izgalmasabb pillanat van annál, amikor a gyerek beszélni kezd. Most először tudatja velünk pontosabb formában, mit tud, és mit gondol; olyan ez, mintha a beszéddel egy kis ablak nyílna meg, amelyen át betekinthetünk a kisgyermek fejébe. A beszéd a tanulás eszköze is; már nem sírással közöl dolgokat. Sok kutatást …

Érdekel a cikk folytatása? »

Mikor menjen óvodába a kisgyerek?

Ha a gyermekünk közeledik a három éves korhoz, érdemes elgondolkodni azon, hogy nem tenne-e jót neki, ha óvodába járna. Ott sok kis barátra talál, és olyan felnőttek gondozzák, akik szakszerűen foglalkoznak vele. Rengeteg új, érdekes tevékenységet próbálhat ki, alkalma lesz barátkozni és egy közösség tagja lesz. Nem utolsósorban meg fogja …

Érdekel a cikk folytatása? »

Mivel segítsük a kisgyerek szellemi fejlődését?

A legfontosabb segítség, amit adhatunk, ha figyelmesen meghallgatjuk, amit mond. Mivel a kisgyerek világa testi és szellemi készségei tekintetében egyaránt hihetetlenül gyorsan tágul, rendkívül fontos, hogy őszintén és könnyedén tudjunk vele beszélni. Hallgassuk figyelmesen, igyekezzünk megérteni gondolkodását és kérdéseire úgy válaszoljunk, hogy megértse. Ő folyton kérdez, de mi is tegyünk …

Érdekel a cikk folytatása? »

Gyermek fejlődése

Gyermekek már születésük előtt kapcsolatba kerülnek a könyvekkel. Könnyebben lesz olvasni szerető és tudásra vágyó a gyermek, ha a szülőben is példát lát az olvasással kapcsolatban. Sem a tanulásra sem az olvasásra nem szabad kényszeríteni a gyermeket, mert akkor nem fogja megkedvelni az olvasást és ez a hátrányára fog válni …

Érdekel a cikk folytatása? »

A beszédfejlődés folyamata

Egy héthónapos már egyre fogékonyabb minden hangra, legyen az emberi beszéd vagy zene. Gőgicsélésében már megjelennek a két szótagú szavak, jobban mondva megkettőzi az eddig kiejtett szótagokat: „maama”, „biibi”, „daada”. Nyolc hónapos korában a kisbaba folytatja a gagyogást, de azt is megtanulja, hogyan kiabáljon tudatosan, ha magára akarja vonni a …

Érdekel a cikk folytatása? »

Játékkal való tapasztalatszerzés- gyermekkorban

Ahogy a kisgyerek gondolkodása bővül és bonyolultabbá válik, egyre fontosabb lesz a játék. Továbbra is a játék révén tanul meg újabb dolgokat, kezdi a világot olyannak látni, amilyen a valóságban. Korábban a játék háziállatokat szétválogatta, fajta szerint csoportosította, helyükre tette. Most már más szemmel látja őket, megérti, hogy van olyan …

Érdekel a cikk folytatása? »

Tanulás 2-3 éves korban

Ebben az évben, de főleg a harmadik év második felében, nagy változás figyelhető meg a gyerek ismeretszerzésének módjában. Egy- és kétéves kora között a kisgyerek különálló dolgokat és eseményeket ismert meg, a tapasztalatokat egyenként szerezte, de csak ritkán fordult elő, hogy mindezt összefüggésbe hozta volna. A harmadik évben a gyerek …

Érdekel a cikk folytatása? »

A 2-3 éves gyermek értelmi fejlődése

A 2 és negyed éves gyermek, boldog, ha engedjük, hogy segítsen: elrámolja a játékait, segít teríteni, odahozza nekünk, amit kérünk. Meg tudja mondani a keresztneve mellett akár a vezetéknevét is. Tud vízszintes és függőleges vonalakat húzni, számos gyakran használt tárgy nevét már ismeri. A kisfiú már foglalkozik a nemi szervével …

Érdekel a cikk folytatása? »

Tanulás és beszéd

A beszéd megtanulása az egyik legfontosabb szellemi tevékenység, sok más ismeret elsajátításának alapfeltétele. A baba kezdetben nem szavakkal közli mondanivalóját, hanem sírással. Az első beszélgetés eszköze a mosoly, később bólogat is. Némelyik baba fejbiccentéssel köszön meg valamit, később odaáll a mellé, amit meg szeretne kapni, kiabálni kezd, hogy figyeljünk rá, …

Érdekel a cikk folytatása? »