Egyes szülők beleesnek abba a hibába, hogy úgy gondolják, minden órát, amit a gyerek ébren tölt, érdekes dolgokkal, tanulságos tevékenységekkel kell kitölteni. Ez téves, sőt ártalmas is lehet. A gyereknek rá kell jönnie – és ezt szívesen meg is teszi, ha magára hagyjuk-, hogy ő maga is el tudja magát szórakoztatni. A gyerek elég gyakran igényli, hogy egyedül játszhasson, ő dönthesse el, mit és meddig akar játszani. Hagyjuk, hadd buzgólkodjon egyedül valami egyszerűbb feladattal, amit ő tűzött ki maga elé. Ha nem boldogul, úgyis hozzánk fordul majd, de ha nem kell neki segítség, ne avatkozzunk a játékba. Ha közbelépünk, félbeszakítjuk vagy valami új tevékenységet kezdeményezünk, nem tesszük neki érdekesebbé az életét, ellenkezőleg: azért fog unatkozni, mert nem lesz alkalma, hogy amit elkezdett, véghez is vigye. Megfosztjuk az elégedettség, a sikerélmény érzésétől, amire pedig minden gyereknek szüksége van. Egy másik általános tévhit, hogy a gyerek csak igazi játékokkal tud játszani. Sok népszerű játékos tevékenységhez egyáltalán nem kell játék. Nem kell sok testmozgáshoz sem: úszáshoz, mászáshoz, futáshoz, labdajátékhoz, amikor a gyerek ágakból és levelekből épít, vizet visz a homokozóba, hogy vizesárokba öntse, amikor kagylót vagy kavicsot gyűjt. Adjunk a gyereknek lehetőséget arra, hogy ilyeneket játsszon, mégpedig önmagában. Ha nem ösztönözzük arra, hogy magát el tudja szórakoztatni, nagyon megnehezítjük életünket, de az ő dolgát is, ha távollétünkben kénytelen lesz egyedül játszani. Ilyenkor súlyosabban érzi hiányunkat, ebből adódhat, hogy elkezd rosszalkodni, sőt ilyenkor veszélybe is kerülhet.