Nők

Egy 1939-es film feldolgozásaként jelent meg 2008-ban a Nők című amerikai film, Diane English rendezésében. Ugyan pénzügyileg sikeresnek nevezhető (tizenhat millió dollárból készült és majdnem ötvenmilliót hozott a mozikban), a kritikusok és a nézők is rossznak tartották a filmet, sokan úgy értékelték, hogy a nők karaktereit nem tartották hihetőnek, élethűnek, sőt olykor inkább idegesítőnek tűntek, a nézők nem tudtak együtt érezni velük.
A film négy nagyvárosi, negyvenes gazdag nő életét követi nyomon: egyikük Mary Haines (Meg Ryan), akit megcsal a férje a fiatal bombázó áruházi eladó Crystal Allennel (Eva Mendes), és erről legjobb barátnője, az újságíró Sylvie Fowler (Annette Bening) értesül legelőször. Míg Mary a szerelemben és a házasságban, addig Sylvie a munkájában sikertelen – hímsoviniszta főnöke mindenáron el akarja tüntetni az újság főszerkesztői posztjáról. Harmadik barátnőjük Edie Cohen, aki egész életét a gyerekvállalásra tette fel, és éppen megint gyereket vár. Negyedik főszereplőnk pedig a leszbikus Alex Fisher (Jada Pinkett Smith), aki évek óta egy szót se vetett papírra, inkább szupermodellek társaságában múlatja az időt. Miután Mary férje lebukik, a négy barátnő összefog, hogy „elintézze” a gaz csábítót, de Marynek is magába kell néznie, hogy ő is hibás-e a házassága elromlásában…
A mellékszerepekben olyan híres színésznők bukkannak fel, mint Candice Bergen vagy Bette Midler. A film érdekessége, hogy az utolsó jelenetet kivéve egyetlen férfi sem jelenik meg benne.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Drágán add az életed (Die Hard)

John McClane házassága romokban hever. John egy kemény, önfejű nyomozó, akit csak a munka érdekel. …

Leave a Reply