Kezdőlap / Önismeret / Párkapcsolat / A Csábítás, és ami mögötte van

A Csábítás, és ami mögötte van

Hol vannak már az olyan férfiak, mint Robert Downey jr az „Only You” c. filmben?
Hová lettek a romantikus suttogások, a szerenádok, a pezsgős-epres vacsorák, és a hosszú, éjszakai séták az esőben?
Szomorúan kell konstatálnunk, hogy az esetek többségében ezek a szokások már szinte kihaltak.
Megváltozott a világ, és vele együtt változtak a csábítási trükkök/módok is.
Ma már „ciki” verset írni, vagy kisállatot, mézeskalács-szívet ajándékozni szívünk választottjának.
Vagy mégsem?
A legtöbb férfi szerint az, és szentül hiszik, hogy elég egy NŐ elcsábításához az, ha kéjesen vigyorognak, esetleg kacsintanak.
Haladni kell a korral, ez tény.
De a női nem szeretete, imádata, és tisztelete soha, semmilyen korban sem tekinthető elavult, ósdi, divatja múlt dolognak!
A mai nők semmiben sem különböznek az 50, vagy akár 200 évvel ezelőtt élt nőktől.
Ugyanolyan érző szív dobog bennük, és ugyanannyira (ha nem még jobban) ki vannak éhezve a romantikára, arra, hogy egy IGAZI FÉRFI mellett IGAZI NŐNEK érezzék magukat.
A bárban fizetett olcsó ital, mint gesztus kisstílű, és cseppet se sugallja azt, hogy tisztelnék azt a nőt, akit meghívnak.
Persze, nem lehet mindenki annyira érzékeny, vagy romantikus, ezzel sincs baj.
De esetenként 1-1 virág, egy finom csokoládé, vagy egy jó bor a vacsora mellé nem igényel komolyabb erőfeszítést, mégis csodákra képes.
Akkor lehet elnyerni igazán egy nő kegyeit, ha harcolunk érte.
Ki kell érdemelni a figyelmet.
Amennyiben komoly szándékunk van egy Hölggyel, akkor igenis tessék megmutatni, hogy mire vagyunk képesek!
Kedves Uraim, higgyék el, senki se halt még bele abba, hogy mert egy kicsit Önmaga lenni…

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Párkapcsolati gondok

Gyermek korunkban mindannyian úgy gondoljuk, hogy egyszer felnövünk és ha párunk lesz akkor a vele …

Leave a Reply