LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A gyermek közösségi viselkedésének alapja csecsemőkorban kezd kialakulni. Jelleme, természete jelentős részben aszerint alakul,hogyan viselkedünk vele mi, és milyen kapcsolatot létesít ő velünk és környezetével. A közösségi viselkedés kisgyerekkori fejlődésében jól meghatározható szakaszok vannak. Az újszülött, akiben még nincs társas igény, fokozatosan beilleszkedik egy közösségbe, azáltal, hogy utánoz másokat: először arckifejezéseket, mozdulatokat, majd beszédhangokat, később magatartási mintákat. Ebben a korai szakaszban a legfontosabb az édesanyának vagy az őt helyettesítő személynek a hatása. Az a csecsemő, akinek meleg, mély, nyílt, őszinte, szeretetteljes kapcsolata alakul ki az őt gondozó személlyel, másokkal is könnyebben barátkozik, mert késztetést ad neki az öröm, amelyet a pici korban kialakult kapcsolat szerez. Később nehezebb időszak következik – általában a második év folyamán -, a kisgyerek önállósági törekvése miatt beköszönt a látszólag negativisztikus, úgynevezett dackorszak. A gyerek a maga feje után megy, semmit sem akar úgy csinálni, ahogy mi szeretnénk. Ezt az utat végig kell járni; nehogy azt higgyük, hogy gyermekünk kis szörnyeteggé vált, és sose feledkezzünk meg arról, hogy most is szüksége van ránk, segítenünk kell őt az önállóságért való küzdelemben. Megkönnyítheti magának a dolgot a szülő, ha találékony, és úgy próbálja intézni a dolgot, hogy a kisgyerek azt higgye, minden úgy történik, ahogy ő akarja. Végül bizonyára szeretetre méltó gyerek lesz belőle, aki megtanulja tiszteletben tartani mások érzéseit, érdekeit, és örömét meg akarja osztani azokkal, akiket szeret.
