Biliztetés

A kisgyermekek bilire szoktatása igen hosszadalmas folyamat lehet. A lényege a türelem, a dicséret. A kisgyermeknek meg kell ismerkednie saját testének a működésével, el kell fogadnia, hogy a biztonságot adó pelust felváltja a bili. Ijesztő lehet neki, mikor a belőle távozó „anyag” kipottyan, kifolyik egy más helyre. Hiszen idáig a pelusban ez nem volt gond. Bár lehet egy idő után magától is elkezdi zavarni a pelusba becsurgó pisi vagy felfogja már hogy ő most éppen belepisilt a pelusába, és talán ez az a pillanat amikor érdemes elkezdeni a bilizést. Előbb nem igazán jó, mert akár el is vehetjük a kedvét tőle. Persze próbálkozni lehet, de soha sem szabad erőltetni. Rengeteget kell dicsérni, még ha a siker apró is. Fontos illetve eredményes lehet, ha látja a szüleit is pisilni. Ekkor felismerheti azt, hogy ez egy természetes folyamat, melyet a szülei is „csinálnak”. Sokszor az a tapasztalat, hogy a felnőttek ettől elzárkóznak, pedig sokat segíthet. Segítheti még a bilire szoktatást egy szép bili megválasztása is. De indulni egy egyszerű bilivel a legjobb, mert a zenélős el is riaszthatja a kicsit. Ha az egyszerű nem válik be akkor érdemes más ötletekhez folyamodni.
A legfontosabb azonban ahogy már írtam a szeretet, türelem és sok-sok dicséret, valamint, hogy bízzunk a gyermekünkben. Hiszen olyan gyereket még nem láttam aki pelenkás lenne felnőtt korában.
Sikeres és kitartó munkát kívánok gyermekükhöz!

Ezt mindenképpen olvasd el!

Elválási félelem

Egy-két éves gyerekeknél az ún. animisztikus gondolkodásig jut el a gyerek, ami azt mutatja, hogy …

Leave a Reply