Kezdőlap / Társadalom / A világ országai – Barbados

A világ országai – Barbados

Barbados (területe 431 km², fővárosa: Bridgetown) a Karib-térség Kis-Antillák Szélfelőli szigetek csoportjában elhelyezkedő, korallzátonyok övezte szigetország egy nagy kiterjedésű, északról dél felé lejtő, kellemes éghajlatú korallmészkő tábla. Legmagasabb pontja, a Mount Hillaby mindössze 336 méterre nyúlik a tenger szinte fölé.
Az ország neve a spanyol „szakállas férfi” kifejezésből ered, mert az itt honos fügefák levelei szakállra emlékeztetnek. Államformája alkotmányos monarchia, hivatalos fizetőeszköz a barbadosi dollár. Az angolt (mint hivatalos nyelvet) és a bajant beszélik, a szigetet főként feketék lakják (90%), de megtalálhatók a fehér és ázsiai népcsoportok is.
A szigetet spanyol hajósok fedezték fel 1518 táján, de nem létesítettek itt telepeket, hanem az indiánokat elhurcolták rabszolgának más gyarmataikra. A spanyolok érdektelensége miatt az angolok ellenállás nélkül foglalták el 1624-ben, majd 1663-ban brit koronagyarmat lett. Az ültetvényekre a rabszolgák tízezreit hozták Afrikából. A szigetország 1958 és 1962 között a Nyugat-Indiai Föderáció része volt, majd 1966-ban függetlenné vált.
Az ország fő bevételi forrása a turizmus. A homokos tengerpart, a korallzátonyok és a luxusszállodák nagy vonzóerőt jelentenek. Egész évben viszonylag meleg (20-32 °C) van. Az esős évszak júliusban köszönt be és november közepéig tart, ebben az időszakban van a legmelegebb. Ez a Barbadost ritkán sújtó trópusi viharok, hurrikánok időszaka is. A lakosság egy része még a hagyományos cukornádtermesztésből él. A cukor és a rum a fő exportcikk.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A szamburu népcsoport

A szamburu népcsoport az egyenlítő környékén él Kenya területén, a maszájok rokonainak mondják őket. Félnomád …

Hozzászólás