LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az életbiztosítások megjelenésének elengedhetetlen feltétele volt a csillagász, Edmond Halley által 1693-ban megalkotott halandósági tábla. Ez tette lehetővé, hogy matematikai alapokon lehessen számolni az egyes személyek kockázatait, és így kialakulhasson a mára hatalmasra duzzadt életbiztosítási üzletág.
Az életbiztosítási szolgáltatás már a kezdetektől fogva két irányra bomlott. Egyrészről kialakultak a kockázatkezelést vállaló kockázati életbiztosítások, másrészről pedig a megtakarítási és öngondoskodási célt szolgáló biztosítások.
A kockázati életbiztosítás lényege, hogy a biztosító a megfizetett díjak ellenében vállalja, hogy a biztosított halála esetén a kedvezményezettek részére kifizeti a biztosítási összeget. Amennyiben a biztosított a futamidő lejártakor életben van, úgy a biztosító nem fizet vissza semmit.
A megtakarítási célú életbiztosítások kezdetben a kockázati életbiztosítások pontos ellentétei voltak. A biztosított megfizette a biztosítási díjat, melyért cserében a biztosító vállalta, hogy a biztosított életben léte esetén egy meghatározott összeget fizet ki számára a futamidő lejártakor. Ugyanakkor, ha a biztosított nem élte meg a tartam végét, úgy a teljes összeg a biztosító társaságnál maradt.
Jól látható, hogy a két típus teljesen más célt szolgál(t). Míg az egyik kizárólag a hátramaradottakról való gondoskodást tűzte ki célul, addig a másik az öngondoskodást. A kettő átfedéseként jött létre a mai napig nagyon népszerű vegyes életbiztosítás, ami vagy lejáratkor, vagy halál esetén, de mindenképp teljesít kifizetést az ügyfél felé.
Az 1950-es évektől kezdődően alakult ki egy új típus, az úgynevezett befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosítás. Ennek újdonsága, hogy a biztosító a szerződő által befizetett pénzt az ügyfél utasításának megfelelően befekteti, és a befektetés eredményét fizeti ki a kedvezményezett(ek) számára lejáratkor, vagy a biztosított halálakor.
