Kezdőlap / Pénzügy / Biztosítás / Keveset fizet a biztosító

Keveset fizet a biztosító

Abban az esetben, ha már van lakásbiztosításunk, és felelősségbiztosításunk, és életbiztosításunk, de adott esetben mégsem akar a biztosító fizetni, vagy nem annyit szeretne, amennyi szerintünk jogos lenne, nem is tudjuk, mit tegyünk.

Tegyük fel, hogy a fölöttünk lakó szigetelésproblémája miatt, vagy egy szimpla csőtörés miatt a fürdőszobánk, vagy konyhánk plafonja foltos lesz, vagyis beázik. Ekkor az a teendő, hogy a közös képviselőnek szólunk a problémáról, aki remélhetőleg tudja, mit kell tennie. Nekünk viszont az a feladatunk, hogy bejelentsük a káreseményt a biztosítónak. Ezt leggyorsabban telefonon tehetjük meg. Néhány héten belül küldenek egy kárfelvevőt, aki felméri a bennünket ért kárt. Általában a kiszámolt összeg a folt javíttatásának költségét állja, ezért érdemes egy szakemberrel felméretni a helyreállítás valódi értékét, majd számlával igazolva kérni ezt a forintosított összeget a biztosítótól. Nem a biztosító pénzét akarjuk kicsalni, csak a nem tervezett renoválás ennyibe kerül. Ne legyünk szégyellősek, mert ez az összeg nekünk jogosan jár.
Kihívjuk a szakembert és ő kényelmesen megoldja problémánkat, és már csak remélhetjük, hogy a csőrepedést, vagy a szomszéd szigetelési hiányosságait azóta néhány, szintén szakember, gondosan megoldotta. Ha ugyanis a káreseményt kiváltó probléma folyamatosan fennáll, minden egyes kár esetén a biztosító nem fog fizetni.

Amennyiben komolyan elgondolkodunk, hogy nem jogos az összeg, amit a biztosító kínál, érdemes utánaolvasni, vagy szakértő segítséget kérni. Erre több lehetőségünk is van. Megkérdezhetjük a szomszédot, vagy egy jogi területen dolgozó szakembert, esetleg jogvédelmi biztosítással tehetjük mindennapjainkat biztonságosabbá, nyugodtabbá. A jogvédelmi biztosítás életünk szinte minden szegmensében segítségünkre van hétfőtől vasárnapig.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Biztosítsuk a jövőnket

Egy cégnek rendszeresen, vagyis évente, havonta fizet egy fix összeget, azért hogy szükségleteit fedezze. Önmaga …

Leave a Reply