Kezdőlap / Tag Archives: szobatisztaság

Tag Archives: szobatisztaság

Szobatisztasággal kapcsolatos problémák

Egyes gyerekek jóval később lesznek szobatiszták, mint az átlag és ez gondot okozhat a szülőnek. Hiba volna ezért a gyereket okolni. Gyakori, hogy a késői szobatisztaság öröklődik a családban. Az orvosok nagy része szerint nincs szükség arra, hogy vizsgálattal próbálják kideríteni az okot, ha a gyerek még nem töltötte be …

Érdekel a cikk folytatása? »

A szobatisztaság

A két- hároméves kisgyereknél általában már mutatkoznak a kétféle izomzatszabályozásának és a tudatos széklet- és vizeletürítésnek a jelei, de akkor sem kell aggódnunk, ha nem. Függetlenül attól, hogy mennyi idős, amikor már kezdi megérteni testi szükségleteit, az eddig elmondottak szerint segíthetjük ezt a folyamatot. Az a kisgyerek, aki már megindult …

Érdekel a cikk folytatása? »

A pelenkázás

Amíg a kisgyerek – általában két- és három éves kora között- nem lesz szobatiszta, nappalra és éjszakára pelenkát kell ráadni. Az első hónapokban szinte az az érzésünk, hogy az élet másból sem áll, mint folytonos pelenkázásból. Ne keseredjünk el, mert, ahogy nő a gyerek és egyre jobban szabályozni tudja bél- …

Érdekel a cikk folytatása? »

Pelenkába vagy bilibe?

A baba fejlődésében az egyik mérföldkő a szobatisztasággal való próbálkozás. Az elsőbabás anyukák nem is gondolják, hogy a pelenkára kiadott pénz semmi ahhoz képest, amit a bilire szoktatás időszakában tisztítószerekre, mosóporra, öblítőre fog költeni. Arról nem is beszélve, mennyi energiára, odafigyelésre van szükség ahhoz, hogy megfelelő időben ugorjanak, és bilire …

Érdekel a cikk folytatása? »

Házi kedvencünk a kutya

Sok idő telt el azóta, mikor az első emberi települések körül ólálkodó, hulladékok között szaglászó kutyák, nagy becsben tartott háziállatokká válhattak. Az ember legjobb barátja tartja a mondás a kutyáról. Legyen az sportkutya vagy kopó, munkakutya vagy öleb, a gazdi és háziállata között különleges, és sokszor eltéphetetlen kötelék alakul ki. …

Érdekel a cikk folytatása? »