Kezdőlap / Társadalom / Vallás / Dávid király, az Isten szíve szerint való férfi

Dávid király, az Isten szíve szerint való férfi

Dávid király izraeli király volt, kb. Kr.e. 1000-ben került királyságra egész Izrael fölött. Az előtte uralkodó király, Saul helyett lépett a trónra, mivel Saul szöges ellentétét tette annak amit Isten mondott neki. Azonban Saulnak tudomására jutott, hogy Dávidot választotta ki Isten helyette mint király. Minden módon üldözte, és minden lehetséges módon próbálta őt megölni: Dávid a pusztában lakott vitézeivel, a szó legszorosabb értelmében bujdosnia kellett Saul és emberei elől. Sőt, még saját és seregének figyelmetlensége miatt Dávid kezébe is került. Ez azonban semmilyen hatást nem gyakorolt gyilkos tervére, sőt: annál inkább meg akarta ölni Dávidot. Aztán elkövetkezett a döntő csata: Saul egy ütközet során öngyilkos lett, mivel az ellenség kezébe került. Ezután Dávid került hatalomra egész Izrael fölött. A Biblia egy nagyon merész és egyedülálló tulajdonságot nevez meg Dáviddal kapcsolatosan, mégpedig azt hogy „Isten szíve szerint való férfi” volt. De hogy is van ez? Hiszen Dávid köztudott hogy mennyi vért ontott. Köztudott hogy mennyi veszélybe sodorta Izrael népét: a népszámlálással, az idétlen csatákkal. Nem is építhette fel a templomot, Isten csakis a fiának, Salamonnak engedte meg ezt. Aztán ott van a Betshabé-val történt eseménysor: az asszonyt az ágyába vitette, a férjét megölette. Ki mondhatná el ilyen bűnök után egy emberről is, hogy Isten szíve szerint éli az életét? És mégis: mivel sosem engedte, hogy az Isten iránti szomjúságánál bármi is nagyobb legyen, így mindig megbánta a bűnt amit cselekedett. Az egyik legmegrendítőbb zsoltár közvetlenül a sajnálatos eseménysor után jött létre! És miről szól? „Egészen moss ki engem az én álnokságomból, vétkeimből tisztíts ki engem.” És tudjuk hogy Isten meg is bocsátott neki, mert a következő zsoltár így szól: „Boldog az ember akinek hamissága megbocsáttatott, álnoksága elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít”. Hát ezért: mert mindig képes volt a beismerésre a megbánásra, és emellett még megírt több mint ötven Istent dicsérő zsoltárt…

Ezt mindenképpen olvasd el!

A Biblia és a homoszexualitás

A Biblia egy-két versben említést tesz bizonyos homoszexuális cselekedetekről – minden hivatkozás negatív. A qadesh …

Leave a Reply