EasyFit étrend

Biztosan sokan vannak, akik feltétel nélkül bíznak a fogyasztószerek hatásában, és úgy gondolják, hogy bármit, és főképp bármennyit esznek, azt bűntudat nélkül tehetik, hiszen a fogyasztószer segítségével mindenképp lefogynak. Azonban nem árt tisztában lenni azzal, hogy hiába próbálunk lefogyni, ha ugyanannyit, vagy még többet eszünk, mint eddig, mert ekkor a legdrágább készítmény sem segíthet. Az EasyFit szerencsére olyan készítmény, amely megvásárlásakor hozzájutunk egy étrend javaslathoz is, amit követve, még hatékonyabbá, és gyorsabbá tehetjük a fogyás folyamatát.
Ebédre érdemes fogyasztani például héjában főtt krumplit, mellé fűszeres túrót, és uborkasalátát. Ez egy rendkívül egyszerű, azonban laktató étel, melyet nyugodtan fogyaszthatunk a diéta alatt is. A burgonyát megfőzzük héjában, a túrót pedig ízlés szerint fűszerezzük, sózzuk, borsozzuk, emellé salátaöntetből, és reszelt kígyóuborkából öntetet készítünk hozzá.
Szintén tápláló ebéd lehet a spenótfelfújt, melyhez csak egy teáskanál olajra, egy kis fej hagymára, kb. harminc dekagramm spenótra, sóra, borsra, szerecsendióra, két evőkanál ricottára, huszonöt dekagramm főtt burgonyára, tíz dekagramm gombára, és egy fél mozzarellára. A hagymát az olajon megpároljuk, majd a spenótot is hozzáadjuk, és együtt pároljuk tovább. Ezt fűszerezzük, belekeverjük a ricottát, és formába öntjük. Az egész tetejére szeleteljük a krumplit, a gombát, majd a mozzarellát. Az egészet sütjük tíz percig, 220 fokon.
Ezen kívül további EasyFit receptek, és fogyókúrás receptek állnak rendelkezésünkre, ha kiegyensúlyozott táplálkozást szeretnénk folytatni a diéta alatt is.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Miért más az Easy-Fit?

Amerika táplálkozási kiegészítő piac egyik vezető terméke az EasyFit melynek segítségével több millióan értek el …

Leave a Reply