Kezdőlap / Otthon és család / Baba - mama / Élet a gyerekekkel

Élet a gyerekekkel

Mindenkinek megvan a maga nevelési elve- amit vagy látott a szüleitől, vagy esetleg annak szöges ellentétét szeretné megvalósítani. Ez a tapasztalatokon múlik, és az illető saját belátásától függ-valamint a partner és a környezet hozzáállásától is.
Jobb esetben a szülők nézetei megegyezik- vagy legalábbis hasonlóak, ekkor a nevelés egy irányba haladhat, nincsenek nézeteltérések a felnőttek között, mit szabad a gyereknek, és mit nem.
Előfordulnak azonban olyan helyzetek is, amikor az egyik szülő a szigorúbb, tekintélyt parancsoló, a másik az engedékenyebb. Ilyenkor a gyerek tudja, kihez kell fordulnia, ha el akar érni valamit, hogyan érheti el a célját.
Mindezen felsorolt helyzetek egy gyerekkel is nehézségekbe ütközhet, de amikor több gyerekről van szó, különösen feladja a leckét bizonyos helyzetekben.
Figyelnünk kell, hogy mindig egyforma figyelmet szenteljünk mindegyiküknek. Ez könnyűnek hangzik-de gondoljunk csak bele, amikor mindenki egyszerre éhes, fáradt, nyűgös..Egy-egy éjszakai etetés is kellően próbára tehet még pici korban, később a járásnál is követelik, hogy legyen támaszuk, a szemükkel mindig követik anyát-apát, hol is lehet éppen elcsípni őket, hátha volna egy kis idő játékra, szórakozásra. Szerencsés esetben ilyenkor jön a „felmentő” nagyi, aki próbál helytállni, igyekszik besegíteni mindenben.
De mi van, ha nincs a mama-papa? Akkor is kell háztartást vezetni, akkor is kell időt szakítani mindenre, főleg a gyerekekre.
Ki kell dolgozni egy napirendet, amihez tarthatjuk magunkat.
Pl. Reggeli után öltözködés, bevásárlás-séta, tízórai, játék, ebéd, alvás, uzsonna, ha lehet, újabb séta, vacsora, fürdés, esti mese és alvás. Szándékosan nincs benne a főzés és takarítás-ami persze nagyon sok időt elvesz, de ezt bele kell srófolni vagy a délutáni alvási időbe, vagy este, mikor már lefeküdtek a gyerekek. Ki kell tapasztalni, mikor van erre idő-és persze erő is. Nem könnyű, de a muszáj nagy úr, mindig megoldódik valahogy a kérdés. Nagy szerencse, ha az apuka is besegít a háztartásba, akár főzés, akár bevásárlás, vagy séta terén. Az ilyenkor felszabadult időt hasznosan kell kitölteni- amit addig nem sikerült befejezni, azt ekkor megvalósíthatjuk- akár egy kis pihenés is beleférhet, ha jól gazdálkodunk az idővel.
Amíg a gyerekek kicsik, minden percbe zsúfolódik teendő: etetés, pelenkacsere, büfiztetés, altatás…
Amint nagyobbak lesznek, az igények is változnak, már jobban lekötik magukat, nem kell mindig a nyomukban loholni, és el tudják mondani, hogy éppen mi bántja őket, mit szeretnének.
A kettő közötti időt lehet boldogan átélni, vagy valahogy „túlélni”, ezt mindenkinek maga kell eldöntenie, és megvalósítania!

Ezt mindenképpen olvasd el!

Mit válaszoljunk, ha folyton kérdez a gyerek?

Ahogy közeledik a harmadik születésnapja felé, a kisgyerek egyre többet kérdez. Kétségtelenül fárasztó az állandó …

Leave a Reply