Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Film / Férjhez mész, mert azt mondtam

Férjhez mész, mert azt mondtam

A Férjhez mész, mert azt mondtam (Because I said so) című amerikai romantikus vígjáték 2007-ben jelent meg Michael Lehmann rendezésében. Főszerepében egy anya és lánya kapcsolata áll: Daphne Wilder (Diane Keaton) gyerekeit egyedül nevelte, és miután idősebb lányai (Piper Perabo és a Szívek Szállodájából ismert Lauren Graham) már férjhez mentek és családot alapítottak, minden figyelmét legkisebb lányára, Millyre összpontosítja (Millyt az énekesnő Mandy Moore alakítja). A lány évek óta szerencsétlen a szerelemben, egyik csalódás követi a másikat, senki mellett nem tud lehorgonyozni, anyja pedig egyre jobban félti a magánytól. Egy napon elszánja magát, és egy társkereső oldalra regisztrál a lánya nevében – és természetesen a tudta nélkül. Hamarosan talál is számára megfelelő párt Jason (Tom Everett Scott), a jóképű, gazdag, de kissé hűvös építész személyében, majd úgy mozgatja a szálakat, hogy a fiatalok találkozzanak és randevúzni kezdjenek. Eközben azonban Milly egy másik jelöltet is talál magának: Johnny (Gabriel Macht) egy laza zenész, aki válása után egyedül neveli fiát, Lionelt (Ty Panitz). A lány mindkét fiúval találkozgatni kezd, holott anyja mindenáron a saját jelöltjét, Jasont akarja vőnek, így igyekszik keresztbe tenni Johnny és Milly kapcsolatának. Daphne trükkje azonban nemsokára lelepleződik, és mindhárom ember szíve összetörik… Millynek végül választania kell a két kapcsolat között, és egyben rendeznie a viszonyát az anyjával, aki nehezen dolgozza fel, ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy ő szeretné. Azonban az élet még neki is tartogat meglepetéseket…

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Harry Potter és a Halál Ereklyéi II. /mozi után/

Egy újabb filmet pipálhattam ki képzeletbeli listámon, és egy hosszú évek óta tartó sorozat végére …

Leave a Reply