Másnaposok

„És boldogan éltek, amíg meg nem haltak” – hangzik el nagyon sok régi mese utolsó mondataként. Doug (Justin Bartha) életében is el fog érkezni hamarosan ez a pillanat. Jó, életében többször is házasodhat az ember, de az elsőt is úgy köti, hogy jóban-rosszban, míg a halál el nem választ – aztán még 4x. De legénybúcsú csak egy van életünk során. Ezért akinek olyan jó barátai vannak, mint Alan (Zach Galifianakis), Phil (Bradley Cooper) és Stu (Ed Helms) annak garantáltan felejthetetlen élményben lesz része. Azaz épp ez a baj: mégis sikerült kitörölni az emlékezetükből. Hogyan sikerült elfelejteni életük egyik legemlékezetesebb buliját? Nézzük csak csupa rendes ember, tanár, orvos és a leendő sógor – aki kissé talán ütődött. És úgy dönt, hogy feldobja a bulit egy kis extrával, ismeretlen eredetű drogot kever az italukba, hogy jobban érezzék magukat.
„Midőn az emberek egyre több alkoholt ittak fogyasztottak és mulatoztak, elfordultak Istentől. Isten látta, hogy ez rossz és ezért megteremtette a másnapot”. Totális káosz uralkodik a szobában és a fejekben is ébredés után. Hatalmas bajban vannak: nincs meg a vőlegény. Aztán, hogy került a tyúk és Mike Tyson (Mike Tyson) a nappaliba, a tigris a fürdőszobába, egy kisbaba a szekrénybe egyelőre nem tudják, Stu foga viszont a vőlegénnyel együtt eltűnt, de helyette elvesz egy nem éppen szentéletű nőt… Ezeken a nyomokon elindulva délutánig meg kell találniuk Dougot, hiszen ha nincs vőlegény – nincs esküvő.
A film 2009-ben készült, Todd Phillips rendezésében és a vígjáték kategóriába sorolható.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Harry Potter és a Halál Ereklyéi II. /mozi után/

Egy újabb filmet pipálhattam ki képzeletbeli listámon, és egy hosszú évek óta tartó sorozat végére …

Leave a Reply