Kezdőlap / Művészet és kuktúra / Film / A zsaruk becsülete

A zsaruk becsülete

Mielőtt nekiültem megnézni a zsaruk becsülete c. filmet, akkor még csak az volt bennem, hogy ismét egy sablonos akciófilm, ahol csak húzzák a sztorit, megölnek jó pár embert, a végén a főszereplő megmenekül és mindenki tök boldog, vagy a másik alternatíva szerint lövöldözés, értelmetlen öldöklés és a végén a főszereplő halála. (Ez utóbbi egyre jellemzőbb a ma készült akciófilmekre.) Ám már az első tíz percben kellemesen csalódnom kellett. Nem a jól megszokott idillikus kezdést rombolja le valami tragédia fél óra unalmas bevezetés után, hanem kapásból belevetik a nézőt a mély vízbe. Irodalmi nyelven ezt úgy mondanánk, hogy „im medias res” azaz a dolgok közepébe vágva. (Csak hogy tanuljatok is valamit.) Ezen biztató kezdés után már látszott, hogy ez már többnek ígérkezik, mint egy unalmas akciófilm.
A film bemutatja, hogy a rendőrök élete nem könnyű. Legfőképpen New York-ban ahol a rendőrök számára minden nap életveszély. Ám a veszélyen túl a kísértés is nagyúr azon a környéken. Sok a korrupt zsaru és nem tudni kiben lehet bízni. A Tierney családban hagyomány, hogy minden férfi rendőr legyen. Francis Tierney (Noah Emmerich) a 31-es körzet vezetője, akinek vannak sejtései arról, hogy a beosztottjai csak kihasználják a rendőrjelvény nyújtotta előnyöket, ám túl büszke ahhoz, hogy megállítsa őket, hiszen az a munkájába és a karrierjébe kerülne. Mire rájön, hogy ez így nem mehet tovább, addigra már túl késő. A segítséget a testvérétől, Raymond Tierney-től (Edward Norton) kapja meg, aki újra felveszi a kék ruhát és a jelvényt, hogy fényt derítsen a körzet 4 tagjának meggyilkolására. Ray-nek fogalma sincs arról, hogy a szálak a 31-es körzethez vezetnek. Jimmy Eagan (Colin Farrell) Francis beosztottja, aki nem mellékesen a sógora is, és aki a körzetben dolgozó alacsony fizetésű rendőrök nem hivatalos vezetője. Ő az ész, ha bármi törvénytelen dolgot csinál egyikük, és el kell simítani a dolgot. Mindhárman szimpatikus emberek, bár a film közepétől kezdve Jimmy egyre ellenszenvesebb lesz cselekedeteivel, de már nyakig benne van a bajban, így nem tud kiszállni. A sztori nagyjából arról szól, hogy a jó zsaruk nyomoznak (vagyis inkább csak nyomozik, mivel Ray az egyetlen, aki becsületesen végzi munkáját) a rendőrgyilkos után, a rossz zsaruk meg takarítanak maguk után és próbálják elvarrni a hozzájuk vezető szálakat. Ez idáig még tiszta sablon lenne, de mindezen események közben a film megmutatja azt is, hogy mi mindenre képesek a rendőrök, ha egyszer a korrupció utoléri őket. Vesztegetés, fenyegetés, zsarolás, gyilkosság és ok nélküli erőszak. Lényegében mindenre képesek, ami törvénytelen és nem áll hatáskörükben.
Összességében kijelenthető tehát, hogy ez nem csak egy akciófilm a sok közül. Ez jóval több annál. A film sok egyéb emberi tulajdonságot is magába foglal, amiket a rendőrökön keresztül mutat be. Ilyen például az angol címben is szereplő büszkeség, a becsület, sőt még a helyes és helytelen fogalma is kirajzolódik. Colin Farrell ismét mutatott valamit színészi tehetségéből, és bár az Edward Norton név nem olyan ismerős, ő mégis jelentősen hozzájárult színészi tehetségével, ahhoz, hogy a film szóljon is valamiről és megfogja az embert. A színészekről még annyit mondanék, hogy igaz, hogy nincsenek közte nagy nevek Colin Farrell kivételével, de véleményem szerint ez hasznára vált a filmnek és újabb tehetségek felfedezésére ad lehetőséget. A rendező Gavin O’Connor, aki ugyan nem egy népszerű rendező, ám most jó munkát végzett és ezzel a filmmel minden esélye meg van arra, hogy elismerést szerezzen magának. Szerintem a film még a krimik közt is megállná a helyét, hiszen a sok „zsarualázós” rész között, amit bemutatnak, azért vannak jobb pillanatai is a rendőrségnek a nyomozásban. Én mindenkinek tudom ajánlani a filmet, mert elgondolkodtató és remek színészi alakításokat láthatunk benne. Ha tetszenek a lassan kibontakozó, gondolkozással teli akciófilmek, akkor ez neked való!

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Salz Ügynök (2010)

Adott egy sok mindent túlélő CIA ügynök (Angelina Jolie), aki munkaideje végén visszafordul, mert a …

2 hozzászólás

  1. Hogy Edward Norton neve nem olyan ismerős és Colin Farrellen kívül nincsenek nagy nevek? Colin Farrell még sehol sem volt, amikor Norton már világhírű filmekben játszott főszerepeket.

  2. Remélem az „im medias res” csak elírás (helyesen in medias res).
    Hogy Edward Norton neve miért nem ismerős, azt nem tudom hova tenni, mivel egy ismert – és ami még fontosabb: elismert színész. Az Amerikai História X, a Harcosok klubja, a Vörös sárkány sem hangzik ismerősen?

Leave a Reply