A film egy 2002-es amerikai romantikus dráma. A főhősök középiskolások. Adott egy vagány, rossz társaságba keveredett, ám igen népszerű fiú: Landon (Shane West) és egy zárkózott, szorgalmas, különleges lány: Jamie (Mandy Moore). És ahogy annak lennie kell: a két fiatal útja találkozik. A film azonban nem áll meg azon a szinten, hogy a különbségek ellenére egymásba szeretnek, és a rossz fiúból az áhított lány kedvéért egycsapásra jófiú lesz.
Igazi drámai szál lép be a cselekménybe, és végigkövethetjük, hogy hőseink hogyan birkóznak meg vele. Ráadásul, ott van még a lány apja, a lelkész is, aki bonyolítja a kapcsolatot. Látunk színházi előadást, hallunk igazi mély beszélgetéseket, vágyakról, tervekről, reményekről. Hősünk felnő a tényekhez, feladatokhoz, és úgy viselkedik, olyan tetteket visz véghez, hogy igazán példát mutat vele mindenkinek.
A film arról szól, hogy milyen szinten hathatunk egymásra, mi mindent adhatunk a másiknak: hitet, önbizalmat, erőt, tartást, szeretetet. Hogy ha megfelelő emberrel találkozunk az életben, és eléri a lelkünket, meglátja bennünk a lehetőségeket, és ezt megmutatja, bármilyen emberré válhatunk. Az értékrendünket, a gondolkodásmódunkat mi magunk változtathatjuk meg, csak el kell hinnünk, és akarnunk kell, hogy jobb emberek legyünk.
Remek film a szerelmes lélekről, az emberi természetről, a megértésről, hitről, toleranciáról. Elsősorban érzelmes-érzékeny nőknek, lányoknak, szerelmes pároknak kell látniuk. Igazi megindító film egy meghitt estére.
Címkékcélok dráma fiatalok film hős romantikus vágyak
Ezt mindenképpen olvasd el!
Szex, Drog, Iggy Pop
Danny Boyle mára kultuszfilmmé vált alkotása, a Trainspotting még 15 év után is aktuális, sőt, …