LifePress Életmód magazin
A síugrást gyakorlatilag bármilyen életkorban el lehet kezdeni tanulni. Az ugró először azt tanulja meg, hogyan érhet el minél nagyobb sebességet. Ezt egy közönséges lejtőn gyakorolja: a légellenállást a lehető legkisebbre csökkentő testhelyzetbe kuporodva, hátranyújtott karokkal siklik lefelé. A világ élvonalába tartozó síugrók elugrási sebessége akár 100km/h is lehet.
Az első ugrás előtt azt is meg kell tanulniuk, hogyan kell leérkezni a hóra. Behajlított térddel, az egyik lábat kissé a másik elé helyezve kell havat fogniuk.
A kezdők alacsony töltésekről vagy kis sáncokról elugorva szerzik meg a kellő gyakorlatot. Megtanulják az elugrás módjait, azt, hogy ha ilyenkor nem megfelelő az egyensúlyuk, különösen, ha hátul van a súlypontjuk, a szél könnyen átbillentheti őket.
A síugrás csúcspontja természetesen maga a repülés. A kezdők ugrása valószínűleg nem lesz hosszabb 10 méternél. Általában csak 10 év gyakorlat után képesek 40 métert is ugrani.
A repülés maga bonyolult művelet. Ahogy csökken a vízszint sebessége, az ugró kissé összehúzza a testét, így készül az alatta elsuhanó lejtővel való találkozásra. Egyre lejjebb kerül, csökken a sebessége, ám a gyakorlott síugrók ilyenkor még jobban előrehajolnak, ezáltal meg tudják hosszabbítani a siklás távolságát. Repülés közben ugyanazok az erők segítik a hosszabb ugrás megvalósítását, amelyek a repülőgépet is a levegőben tartják. Az ívelt sítalpak mentén a levegő gyorsabban halad, mint alattuk, ezért enyhe nyomáskülönbség alakul ki, ami felhajtóerőt hoz létre.
A síugrást az osztrák nemzetiségű Sepp Bradl (1936) nevéhez köthető