Kezdőlap / Otthon és család / Baba - mama / 3. hónap a csecsemő életében

3. hónap a csecsemő életében

A csecsemő már összetett fejmozgásokra is képes, ülő testhelyzetben a fejét képes fenntartani. A nyak erősödése folyamán képes forgatni a fejét és közeli tárgyakat követni a tekintetével.
A kisbaba kezdi felismerni a saját testét, így órákat képes azzal eltölteni, hogy magát nézegeti. Imádnak a kezükkel játszani, ujjaikat kinyújtani, majd összecsukni, tapsikolni próbálni. Egy-egy rövidebb játékkal is képesek játszani.
Ilyenkor jelennek meg az első mosolyok. Ha megszólítjuk, akkor visszajelez nekünk, egész testével jelzi, hogy hallotta, hogy szóltunk és figyel ránk. Ha mérges, akkor haragos sírással is tudtunkra adja helyzetét. Az ismerős környezetre reagál, szereti nézni, ahogy tevékenykedünk. Fürdés és a rutinfeladatok a nap fénypontja számára. Ilyenkor érdemes rászoktatni az egy időben való lefektetéshez. Tudatosítani benne, hogy a fürdés, mese, ölelgetés az alvás előtt van. Ilyenkor már az éjszaka nagy részét átaludják, vagy a teljes éjszakát. Ha átaludja az egész éjszakát, akkor nappal kevesebb alvásra lesz szüksége és nem lesz annyira mély, mint eddig. Így olyan zajokra is felébredhet, amire eddig nem ébredt fel nappal.
Látás fejlesztése a harmadik hónapba:

  • Fektesd a babát hasra a kiságyban olyan helyzetbe, hogy minden oldalra lásson.
  • Kiságy szélén egy színes kendőt teríts le.
  • A baba fölött színes tárgyak is segítenek.
  • A kiságy oldalára mozgó tárgyak tétele.
  • Játékkal próbáld fejleszteni, vedd rá, hogy szemével kövesse a játékok mozgását.
  • Helyezd a kezét a látótérbe, majd irányítsd jobbra, majd balra.
  • A baba két kezét tedd össze a szeme előtt, majd nyisd szét.
  • Világosból sötétbe sétálás, majd fordítva.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Elválási félelem

Egy-két éves gyerekeknél az ún. animisztikus gondolkodásig jut el a gyerek, ami azt mutatja, hogy …

Leave a Reply