Kezdőlap / Otthon és család / Baba - mama / A baba és a mászás

A baba és a mászás

Minden szülő izgatottan várja a baba fejlődésében bekövetkező változásokat, hiszen nincs is annál nagyobb öröm az anyukák illetve apukák számára, mint hogy együtt figyelhetik csemetéjük legújabb „mutatványait”.
Az egyik nagyon fontos mérföldkő a pici életében, amikor már önállóan képes helyzetét változtatni. Többnyire előbb átfordul, majd kúszni, illetve mászni kezd. Talán sokan nem is gondolnánk, hogy utóbbin milyen sok minden múlik a gyermek későbbi fejlődése kapcsán. Mára bebizonyították ugyanis, hogy a mászás – azon kívül, hogy a baba ezáltal képes lesz egyre gyorsabban közlekedni – a későbbi mozgás – illetve beszédfejlődésére, sőt még a tanulási képességeinek kialakulására is hatást gyakorol.
A babák nagy része körülbelül 5 és 8 hónapos kor között mászva indul el a ‘világ’ felfedezésére. Általában valamilyen általuk elérni kívánt tárgy ösztönzi őket arra, hogy minél hamarabb képesek legyenek a helyváltoztatásra, s hamar rájönnek, hogy a kúszásnál sokkal „haladósabb” módszer a mászás. Mivel valóban nagyon hatékonyan tudnak ily módon haladni, a szülőknek ettől a pillanattól kezdve még jobban oda kell figyelniük a kicsire, el kell tenni az útjából minden olyan tárgyat, ami számára veszélyes lehet. Nagyon fontos, hogy biztonságossá tegyük a lakásunkat, amelyhez ma már rengeteg eszközt találhatunk például a bababoltok polcain.
Néhány pici kihagyja a mászás fázisát, s a kúszást és felülést követően egyből feláll, majd járni kezd. A szakértők többsége azonban a későbbi fejlődése érdekében azt tanácsolja, hogy ez utóbbi esetben is próbáljuk elérni, hogy másszon baba.
A nehézségek ellenére természetesen örömteli pillanat amikor csemeténk így vagy úgy elindul, hiszen ezáltal látjuk, hogy fejlődik, egyre ügyesebb lesz.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Elválási félelem

Egy-két éves gyerekeknél az ún. animisztikus gondolkodásig jut el a gyerek, ami azt mutatja, hogy …

11 hozzászólás

  1. Miszlai Sándorné

    Szia Ági!
    Nagyon tetszik a cikked! Számomra érdekes amit leírtál.
    Csk így tovább.

  2. Szia Ági!
    Nekem is tetszett. Főleg azért, mert az én fiam 10 hónapos volt, mikor felállt, és utána kezdett csak mászni. Kora szülött révén, és oxigén hiány miatt el volt egy cseppet maradva. Kicsit kevésnek éreztem, talán azért, mert én benne vagyok már egy ideje. De ha nem bánod, én is írok majd róla.

    Kata

    • Szia Kata!
      Köszönöm a hozzászólást!
      Én is azért írtam róla (bár kezdőként csak általánosságban), mert a kislányom majdnem hét hónapos, és már felállt, de mászni még nem tud, csak kúszik. Várom a cikkedet, érdekel bármilyen információ a témában.

      Ági

  3. Szia!
    Tetszik a cikked!

  4. Fejes Bernadett

    Szia Ági!

    Csenge 10 hónaposan egyik nap felült, rá 5 napra felállt és rá 10 napra már mászott is…..Szóval két hét alatt történt meg minden. Ezek előtt kb. 1-1,5 hónapig „csak” kúszott ill. mindenért odaforgatta magát.

    Berni

  5. Mezei Henriett

    Szia Ági!
    Jó lett a cikk! Az én lányom 6 hónapos, és most kezdett el kúszni, nagyon szeretném, ha megtanulna mászni… annak idején nem is gondoltuk volna, hogy milyen fontos a fejlődéshez a mászás!!!
    Üdv!
    Heni

  6. Üdv!
    Jó kis cikk!Sok érdekes és hasznos információ van benne!Gratulálok!Csak így tovább!

  7. Szia Ági!
    Tetszett a cikked. Remélem még sok hasznos témát feldobsz itt. A mászáshoz annyit fűznék hozzá, hogy készüljön fel minden szülő a kék-zöld foltokra, vagy szerezzen be ,bababukósisakot’. :) Üdv.

  8. Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!
    Ági

Leave a Reply to bmagiCancel reply