Kezdőlap / Fogászati betegségek / A fogkő és amit okoz

A fogkő és amit okoz

Hazánkban a nem megfelelő szájápolási szokásoknak köszönhetően fogszuvasodás és a fogágy-betegségek súlyos, sokaknál jelentkező problémákat jelentenek. Az életkor előrehaladtával egyre kevesebb azok száma, akiknél ne lenne valamilyen fogászati betegség.

Kutatások bebizonyították, hogy a fogak felszínén létrejövő lepedék valamint a fogkő tehetőek a leginkább felelőssé a legtöbb fogat érintő betegség kialakulásáért.

A fogkő felnőtteknél szinte minden szájban megtalálható. Étkezés során a fogak felszínén kialakul egy vékony, színtelen, szabad szemmel alig látható réteg. Ez főleg a feloldódott ételmaradékokból áll, ami aztán a nyálban levő kálcium és foszfát hatására megkeményedik, elmeszesedik.

A fogkő természetesen esztétikai szempontból is zavaró jelenség, hiszen mindenki szép, csillogó fogakat szeretne, de ami ennél nagyobb gond az az, hogy súlyos fogágy-betegségek elindítója is lehet. Az íny begyullad, vörössé válik, megduzzad, és étkezés során, fogmosáskor, később spontán is vérezni kezd. Ráadásul az ínygyulladást rendszerint kellemetlen szájszag is kíséri. Ha folyamatosan fennáll a gyulladás, az az íny visszahúzódásához, elsorvadásához vezet, melynek következtében akár el is veszítheti az illető a fogait.

Ezt a súlyos állapotot megelőzendő, ne feledkezzünk meg a rendszeres szájápolásról és az időszakos fogorvosi szűrővizsgálatról sem, akkor sem, ha nincs konkrét panaszunk. A fogkő eltávolítása egy teljesen fájdalommentes kezelés mellyel nem csak szebbé, de egészségesebbé is tehetjük fogainkat.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A fogágybetegség

Fogágybetegség vagy más néven parodontitis. A fogágy apró rostokból, az ínyből, csontos mederből áll. Ha …

Leave a Reply